Újraindítási támogatásra pályázhatnak a vállalkozások

„Támogatjuk a vállalkozókat és a kisvállalkozásokat! Most összesen 5 milliárd forintra lehet pályázni a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program keretében” – jelentette be a sokak számára hasznosnak bizonyuló támogatást dr. Völner Pál, térségünk országgyűlési képviselője.

A politikus emlékeztetett: egy cég 2-10 millió forintot is kaphat vissza nem térítendő támogatásként, ráadásul a beruházás megvalósításához elég 30 százalék önrészt befektetni. A beadási határidő igencsak közel van, hiszen az érdeklődőknek május 12-ig van lehetőségük arra, hogy benyújtsák kérelmüket.

„Azt szeretnénk, hogy a magyar gazdaság ne csak egyszerűen újrainduljon a járvány után, hanem megerősödve vághassanak bele a munkába a cégek. Különböző támogatások sorát biztosítjuk a vállalkozók, vállalatok számára, amióta hazánkba is betört a koronavírus. Most a legkisebbeknek, a falvakban működő mikro- és kisvállalkozásoknak nyújtunk egy újabb lehetőséget. Ezek a cégek rengeteg család megélhetését biztosítják, nagyon fontos részei a magyar gazdaságnak” – mondta el a pályázattal kapcsolatban Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.

A politikus a közösségi oldalán bemutatta térségünk egyik, évről évre fejlődő családi vállalkozását. Véleménye szerint a kesztölci Szivek Pince sikerei nem csak őket, hanem az egész települést erősítik. Ismerette, hogy most ők is pályáznak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban, már fel is keresték a Széchenyi Programiroda munkatársát, akivel tisztázni tudták a felmerült kérdéseket.

„Ha Ön is vállalkozó, és kistelepülésen működik a cége, mindenképpen keresse fel a palyazat.gov.hu-t, és nézze meg a GINOP-1.2.9-20 kiírás feltételeit! Hajrá, magyar kisvállalkozások!” – tette hozzá az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

(Forrás és kép: Dr. Völner Pál közösségi oldala)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!