Az MTI beszámolója szerint Schanda Tamás, Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára a minisztérium csütörtöki sajtóközleményében hangsúlyozta: mivel a Duna minkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez.
“A kormány a tavalyi év végén biztosított összesen 82 milliárd forintot hetvennégy újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztés előkészítésére. A megkezdődő előkészítések 3000 ezer milliárd forint értékű közútfejlesztés alapjait teszik le. Ide tartozik az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig és a váci Duna-híd is” – idézte Schanda Tamást az ITM közleménye azzal kapcsolatban, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője hozzátette: az elmúlt években a rendszerváltás óta eltelt idő legfontosabb közlekedési fejlesztését hajtotta végre a kormány az M2 Budapest és Vác közötti 2×2 sávosra bővítésével. Emellett kitért arra is, hogy a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon forgalomba álltak a kétszintes vonatok és az új dunai hajójáratok is közlekednek a Dunakanyarban.
„Vác és a környező települések fejlődéséhez, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításához és turizmus bővüléséhez is hozzá fog tudni járulni az új híd. A kormány korábbi döntése nyomán Ipolyon már elkezdődtek az új híd építési munkái, most pedig a dunai hídnál indul el az előkészítési folyamat” – mondta.
Az ITM közleményéből kiderül, hogy a nyertes ajánlattevő döntéselőkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít. Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében.
Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.
(Forrás: MTI)
(Borítókép: Rétvári Bence országgyűlési képviselője)