Átadták a Kerektavi Természetházat

Július 9-én, pénteken délelőtt adták át Búbánatvölgyben az esztergomi Vasas Horgász Egyesület 640 négyzetméteres, kétszintes turista és horgász látogatóközpontját, mely a Kerektavi Természetház nevet viseli. A létesítmény oktatási célokat is szolgál majd, egyben vendéglátóhelyként is üzemel.

Az ünnepségen Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) elnöke köszöntötte dr. Völner Pált, a térség országgyűlési képviselőjét, Hernádi Ádám polgármestert, dr. Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízottat, dr. Seregi Jánost, az Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettesét, Reinitz Gábort, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatóját.

Jelen volt továbbá dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) elnöke, Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke, Horváth Szeder Gábor, az Esztergomi Járási Hivatal vezetője, Erős Gábor alpolgármester, Debreczeni István esztergomi rendőrkapitány és Szentkirályi Ádám, a Vasas Horgász Egyesület elnöke.

Ezt követően Szentkirályi Ádám mondott beszédet, aki ismertette, hogy a Kerektavi Természetház nevű létesítmény a horgászok és a természetjárók igényeinek kiszolgálására épült. A kivitelezést a TRAVERZ Kft. végezte, a vállalkozás igényes, precíz munkát végzett. Egy 150 fős közösségi terem mellett két oktatóteremnek is helyet ad, ahol horgászoktatást, valamint túravezető képzést tarthatnak. Sőt öltözők, illemhelyiségek, 24 órás elsősegélynyújtó helyiség is helyet kapott benne.

Az elnök hozzátette, hogy a tavaly 60 éves Vasas Horgász Egyesület a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Pilisi Parkerdővel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közös konzorciumban építette fel a természetházat, amely egész évben várja a látogatókat, éttermi ellátást is kínálva.

Dr. Völner Pál köszöntőjében kiemelte: turisztikai, erdőgazdálkodással foglalkozó és civil szervezet példaértékű összefogásával jött létre a természetház megépítését eredményező pályázat. A sikerhez kiemelkedő mértékű, 70 millió forintos önerőt biztosított a horgász egyesület. A politikus kitért a sikeres járványkezelésre is, ugyanis ha a kormány oltási programja nem érte volna el a kívánt eredményt, akkor most nem tarthatták volna meg az átadót. Bízik benne, hogy nem nyernek teret az oltásellenes hangok és akár az oltás szempontjából mintaországgá válhatunk.

Dr. Kancz Csaba, megyei kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy a járvány időszakában felértékelődött a természet szerepe. Sokan fedezték fel, hogy a szabadban, kirándulással töltött idő is adhat élményeket és ha gyermekeinkkel megismertetjük a természetet, jobb emberekké válhatnak.

Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere kiemelte, jó ízléssel és mértékkel készült el a természetház. A Vasas Horgászegyesület, mint a város legnagyobb civil szervezete maradandót alkotott, hogy természetszeretetre nevelje a felnövekvő nemzedéket.

Dr. Seregi János, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnökhelyettese elmondta, hogy a konzorciumban benyújtott pályázat tejes költségvetése 418 millió forint, a fennmaradó összegből egyéb fejlesztések valósulnak meg a Pilisi Parkerdő területén. Ismertette, hogy a látogatóközpontban túravezető és horgász tanfolyamokat tartanak majd.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy a kezelésükben lévő terület vonzáskörzetében 3 millió ember él, az erdőket átlagosan évente 25 millió ember keresi fel, de ez a szám a járvány időszakában 30 millióra emelkedett. A vezérigazgató kiemelte, hogy a természetjáró szövetséggel együttműködve a nagy beruházások mellett számtalan helyszínen végeztek olyan fejlesztéseket, amelyek a természetjárók igényeit szolgálja.

Az emléktábla aláírását követően Szentkirályi Ádámnak, a horgászegyesület vezetőjének munkáját Komárom-Esztergom megye Horgászsportjáért Elnökségi Kitüntető Címmel ismerte el a KEMHESZ. Az elismerést dr. Völner Pál, dr. Kancz Csaba és Hernádi Ádám adta át. A szövetség nevében Zoltai Dániel elnök a természetházban lévő elsősegélynyújtó hely működéséhez egy automata defibrillátort ajándékozott az ünnepélyes megnyitón.

A Vasas Horgász Egyesület Esztergom legnagyobb civil szervezete több mint 2700 taggal. Az 1960-ban alapított egyesület tóépítési jegyek kibocsátásával is finanszírozva hozta létre a Búbánat-völgy négy tóból álló tórendszerét, ahol horgászattal és halneveléssel foglalkoznak, valamint 9 hivatásos halőrrel felügyelik a megyei Duna szakasz vízterületeit.

(Forrás: MTI/Hídlap)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!