Támogatói okiratot adott át Szijjártó Péter a MegaWatt Kft.-nek

Minél több beruházásra van szükség a növekedési célok teljesítéséhez, ezért minden vállalatot ösztönözni kell a fejlesztésekre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter július 15-én, csütörtökön Nyergesújfaluban, a MegaWatt Villamosipari Kft. támogatási okiratának átadóján.

Szijjártó Péter szerint a növekedési célokat csak megfogalmazni könnyű, de minden ország minél nagyobb bővülést akar, ezért a gazdasági erőforrásokért is egyre erősebb a verseny. Magyarországnak az 5,5 millió beoltott után azt kell elérnie, hogy az év végéig 5,5 legyen a gazdasági növekedés is százalékban kifejezve – tette hozzá. A miniszter a fellendülés újabb részének tekinti, hogy a Megawatt Villamosipari Kft. a leépítések közepette 336 millió forintos fejlesztésről döntött, amelyből 111 millió forint a pályázaton elnyert rész. A támogatás 93 munkahely megerősítését is segíti. Így a Megawatt a többi vidéki vállalkozással együtt jelentős részt vállalhat a gazdaság fellendítéséből. Szijjártó Péter abban is bízik, hogy az építőiparban érdekelt magyar tulajdonú cégek megerősítésével az alapanyagok drágulása is megállítható.

„Vállalatunk igazi potenciálja munkatársaink tudásában, felkészültségében rejlik, ezért örömmel mondhatom, hogy a sikeres pályázatnak is köszönhetően – a válság ellenére – minden munkahelyet megőriztünk – fogalmazott Khéner Gyula, a MegaWatt Villamosipari Kft. ügyvezetője. – A fejlesztésekkel pedig megteremtettük azt a modern gyártástechnológiai hátteret, amely vállalatunk számára új piaci lehetőségeket, további dinamikus növekedést, illetve akár a nyugat-európai exportpiacok bevételét is jelentheti. Tapasztalataink szerint a nyugat-európai gépgyártóiparnak van igénye a beszállításra, és az immár számunkra is megvalósítható, sorozatgyártásban lévő potenciállal komoly piaci lehetőségként számolunk.” – jegyezte meg az ügyvezető. „Miután megkaptuk a Siemens gyártási licencét, a gyártáshoz komoly technológiai háttérre volt szükségünk, amit a versenyképesség-növelő támogatásnak köszönhetően sikerült magas szinten megvalósítanunk” – húzta alá Khéner Gyula.

„Ha kitekintünk az ablakon, akkor láthatjuk, hogy nem csak ez a beruházás nyert támogatást, hanem a mellettünk levő nagy Toray beruházás is, ahol szerencsére a MegaWatt nyerte el a munkát, vagy éppen láthatjuk azt a gátat, ami megépült a Duna-parton és védi az egész ipari területet, ami szintén egy olyan kormányzati döntés volt, amiben oroszlánrészt vállalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium.” – mondta dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy a legfontosabb dolog mégis az, hogy van egy cég, a MegaWatt, ami harminc éve dolgozik, helyi munkavállalóknak ad munkát és szerves része a magyar gazdaságnak és azt is tudja bizonyítani, hogy a piacon is megállja a helyét. A képviselő felidézte, hogy sokkal szerencsésebb a 2010 óta tartó időszak, mint a korábbi, hiszen a kormányzat támogatja és segíti a magyar cégeket, hogy még jobban kibontakoztathassák a képességeiket. „Most pedig egy pandémiás időszakon vagyunk túl, amikor külön köszönet illet minden munkavállalót, hogy nem állt le az ország, hogy gyakorlatilag az a GDP mutató, amiről sokat beszélünk, kerekedik a 5,5 százalék felé, aminek megint olyan kihatásai lehetnek, ami a lakosság széles rétegeit érinti.” – tette hozzá dr. Völner Pál.

A cég közleménye szerint a beruházás 750 négyzetméterrel bővíti a Komárom-Esztergom megyében található üzemet Nyergesújfaluban. Ezzel együtt korszerű munkagépeket és munkaállványokat is vásároltak, és Khéner Gyula ügyvezető várakozása szerint a vállalat termékei a nyugati piacokon is megjelenhetnek. A hazai villamosipar élvonalába tartozó, 93 munkavállalót foglalkoztató nyergesújfalui családi vállalkozás 2000 négyzetméterre bővítette csúcstechnológiás gyártóüzemét.

A villamos berendezések gyártásával foglalkozó, 1989-ben Nyergesújfaluban alapított magyar tulajdonú családi vállalkozás az átfogó fejlesztés részeként CNC-vezérlésű lemezmegmunkáló gépet, automata vezetékkonfekcionáló gépet, valamint 10 önjáró munkaállványt is vásárolt, utóbbiak például számottevő mértékben csökkentik majd a vállalat eszközbérlési költségeit. A garázscégként indult kisvállalkozás az elmúlt 5 évben már 1 milliárd forint összértékű beruházást valósított meg mintegy 700 millió forint önerőből, illetve pályázati támogatásokból. 2015-ben új telephelyet vásároltak, 2019-ben birtokba vették az új gyártó- és irodaépületet, majd idén további 40 százalékkal bővítették a gyártóterületet. A MegaWatt Villamosipari Kft. 2019-ben 5 milliárd forintot, 2020-ban 6,6 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el. Nyeresége 488 millió forintról több mint 1,5 milliárd forintra nőtt – derül ki a cég nyilvános beszámolójából.

(Forrás: MTI / MegaWatt / dorogimedence.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!