Remekelt Vogel Márton az országos utánpótlás horgász bajnokságban

A napokban fejeződött be a horgászok összesen hat fordulóból álló országos utánpótlás bajnoksága és a női országos bajnokság. A kifejezetten nehéz horgászvíznek számító Nagykunsági-főcsatornán több megyei versenyző végzett korosztálya élmezőnyében – közölte a KEMHESZ.

Az U15-ben Vogel Márton összetettben a második helyet szerezte meg, az esztergomi Vasas Horgász Egyesületből. Elmondta, a kétszer három napos versenyen nem volt két egyforma nap, az eredményes kapás eléréséhez mindig változtatni kellett valamin, sok múlt máskor jelentéktelennek tűnő apróságokon. A korosztályban az ácsi Krocsány Gábor András hatodik helyet ért el, ezzel bekerült a magyar válogatott keretbe.

Az U20-asok között Nagy Hunor lett a negyedik, szintén az esztergomi Vasas Horgász Egyesületből. Édesapjával a Világbajnokságra való felkészülésre szánták a versenyt és elégedettek voltak a helyezéssel, Hunor is tagja a válogatott keretnek.

A nők országos bajnokságában Iglódi Réka a 11. helyet érte el a Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesületéből. Ő is kiemelte, hogy nagyon nehéz volt megtalálni azt a módszert, amivel eredményt lehetett elérni a főleg keszegből és törpeharcsából álló fogás megszerzésére.

A KEMHESZ az általa képviselt horgásztársadalom érdekében az utánpótlás nevelés és a környezetvédelem mellett fontosnak tartja, hogy tagjai a horgászat valamennyi válfajában képviseljék megyénket, elméleti és gyakorlati tudásukat folyamatosan bővítsék, ezért is támogatja az országos versenyeken való részvételt.

(Forrás és kép: KEMHESZ)

(A képen Vogel Márton a csoportképen az első balról, a kék pólóban látható)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!