Újra forgat A mi kis falunk stábja, forgalomkorlátozásra kell számítani

A mi kis falunk című sorozat egyes jeleneteinek rögzítése miatt teljes szélességében lezárják a Pilisszentlélek tábla és a kultúrház közötti útszakaszt – olvasható a stáb közleményében. A forgatás tervezett dátuma augusztus 23-ra esik, rossz idő esetén másnap forog majd a kamera.

A stáb közölte azt is, hogy a 6-18 óra közötti időszakban a jelenetek felvételéhez rendőri és polgárőri biztosítást is igénybe veszik. Az útzár ideje alatt a faluba bevezető úton és a murvás parkolóban tilos a megállás. A falu csak a Pilisi Parkerdő gondozásában levő, a lenti térképen jelölt erdei úton keresztül lesz megközelíthető mind Budapest, mind Esztergom, mind Dobogókő irányából, és elhagyni is csak ezen az útvonalon lehet majd, emiatt 15 perccel hosszabb menetidővel kell számolni.

A gépjárművel közlekedők tájékozódását ideiglenesen kihelyezett közlekedési táblák segítik. A Volánbusz járatai nem hajtanak be a faluba, hanem az Esztergom-Dobogókő közötti összekötő úton, a Pilisszentlélek leágazásnál lévő buszfordulóban állnak majd meg. Az utasok faluba történő ki- és beszállításról kisbuszokkal oldják meg. Ezen felül a mentő, tűzoltó, egyéb készenléti szervek járműveinek szabad közlekedését biztosítják.

(Forrás: esztergom.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!