Völner Pál: Annavölgy egy büszke és eredményes település

Utak újulnak meg, korszerűbbé válnak a közintézmények, és ami a legfontosabb: a kisgyermekes családok legnagyobb örömére az immár bölcsődével is kibővült óvoda is tovább fejlődik Annavölgyön – többek között erről beszélt lapunknak Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.

A politikus elmondta, a falu azért is ilyen sikeres a pályázatokon, mert Bánhidi József személyében egy igazi lokálpatrióta és tapasztalt vezető polgármestere van, akivel egyébként is jó együtt dolgozni, hiszen számára is az itt élők érdekeinek képviselete a legfontosabb.

„Annavölgy nemcsak egy csodálatos fekvésű település, hanem az itt élő embereknek köszönhetően egy nagyon erős, a hagyományaira, múltjára büszke, a jövőjéért keményen dolgozó közösség is” – mondta lapunknak Völner Pál.

A térség országgyűlési képviselője, az igazságügyi miniszter helyettesét annak kapcsán kérdeztük, hogy Annavölgy rengeteg pályázaton nyert az elmúlt években.

„A település sikerének az egyik kulcsa az, hogy Bánhidi József polgármester úr, amellett, hogy igazi lokálpatrióta, rendkívül tapasztalt vezető is: közel 20 esztendeje élvezi az annavölgyiek bizalmát. Öröm együtt dolgozni vele, hiszen mindkettőnknek az a legfontosabb, hogy az itteni emberek egyre jobb körülmények között élhessenek. Évről-évre szebbek legyenek az utcák, korszerűbbek az intézmények” – fejtette ki a képviselő, hozzátéve, hogy 2010 óta a kormány számára kiemelten fontos a kisebb települések, a vidék támogatása.

„Annavölgy a Magyar Falu Program keretében kormányzati támogatást kapott a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, de a polgármesteri hivatal épülete, valamint a faluház korszerűsítésére is érkezett forrás. Az itteni cégek – csak a Széchenyi 2020 keretében – közel 200 millió forint támogatást kaptak, ami nagyban segíti a vállalkozások munkahelyteremtő képességét és versenyképesebbé válását. A Sárisáp-Annavölgy Polgárőr Egyesület pedig gépjármű beszerzése nyert támogatást” – sorolta a sikeres pályázatokat Völner Pál.

De – fogalmazott – a legnagyobb öröm talán az, hogy a település óvodája bölcsődével bővülhetett, és más fejlesztési forráshoz is hozzájuthatott a közelmúltban.

„Az, hogy Bánhidi József polgármester úr ilyen támogatásokra pályázik, azt mutatja, hogy az itt élő fiatal párok, családok Annavölgyön szeretnének maradni, itt akarják felnevelni a gyermekeiket – ez pedig a falu megmaradásának, az itteni értékek továbbélésének az alapja” – fejtette ki a képviselő.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!