Kormányzati támogatásból újultak meg a királyréti és kemencei erdei vasútvonalak

Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút - mondta Nagy István augusztus 24-kedden Szokolyán. Az állam jóvoltából sokakat érintő turisztikai célú beruházások valósulhattak meg a Börzsönyben.

Az agrárminiszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a Királyréti Erdei Vasút teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. Hozzátette, hogy Kismaros és Szokolya településeken a zajterhelés csökkentésére zajcsökkentő betéteket helyeztek el.

“Természeti értékeink védelme komoly feladatot ró ránk, amely környezetünk kincseinek megmutatásával kezdődik, és ebben nyújt segítséget az erdei kisvasút” – fogalmazott az agrárminiszter.

Nagy István hangsúlyozta, hogy 2010-től a kormány tudatosan kezdte el az ökoturisztikai hálózatok fejlesztését, amelynek keretében 20 milliárd forintból megújították az erdei turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrát.     

Kitért arra, hogy a Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek: ez idő alatt épült a csóványosi kilátó, a királyréti kiránduló központ, a Toronyalja pálos emlékhely, a várhegy kilátó, valamint tanösvények, parkolóhelyek, pihenőhelyek és játszóterek.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2010 előtt nem jutott pénz ilyen felújításokra.

„A kormánynak azzal kellett szembesülnie, hogy ha nem kezdi meg a kisvasutak felújítását, akkor azokat balesetveszély miatt sorra be kell zárni” – mondta, hozzátéve: a kabinet az első ütemben 10 milliárd forintot, a második ütemben 12 milliárd forintot biztosított a kisvasutak renoválására.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy tavaly 33 százalékkal nőtt a Dunakanyarba látogató turisták száma és a növekvő létszámot növekvő lehetőségekkel ki is tudja szolgálni a térség. Hozzátette, hogy aki a kisvasutat használja, annak fontos a környezet értékeinek a megóvása.

“Ide a Börzsönybe napelemes kisvasúttal is lehet már érkezni, a Vili1 és a Vili2 is várja a látogatókat” – fűzte hozzá az államtitkár.

(Forrás: MTI)

(Képek: MTI/Mohai Balázs)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!