Mintegy 7 millió forint gyűlt össze a Richter Egészségváros dorogi állomásán

Szép eredménnyel zárult a Richter Egészségváros dorogi programja, ugyanis a résztvevők aktivitásának köszönhetően a nap végére 6,982 millió forint gyűlt össze a rendezvényen, melyet 3 millió forinttal egészített ki a dorogi önkormányzat – olvasható a vállalat közleményében.

A Richter Gedeon Nyrt. 2009-ben indította útjára a Richter Egészségváros programot, mely azóta már 84 településre látogatott el és eddig több mint 210 ezren vettek részt a rendezvényeken. A kezdetek óta több mint 215 ezer szűrést végeztek el a programban résztvevő szakemberek, a helyiek aktivitásának köszönhetően pedig több mint 435 millió forint adomány gyűlt össze a résztvevő egészségügyi intézmények javára.

Az idén 120 éves Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró prevenciós programsorozatának 84. állomásán, vagyis a dorogi Otthon téren 22 fontos szűrésen, tanácsadáson és számos egészséges életmódhoz kapcsolódó előadáson vehettek részt az eseményre látogatók.

A szeptember 11-i eseményen megtudtuk, hogy a résztvevők a saját egészségük megőrzése mellett sokat tehettek az esztergomi Vaszary Kolos Kórházhoz tartozó Szent Borbála Szakkórház és Rendelőintézetért – vagyis a dorogi kórházért és az „SZTK-ért” –, ugyanis amelyik sátraknál lecsippentették a kis tájékoztató a füzeteiket, ott gyakorlatilag 300 forintnyi adománypontot szereztek az intézménynek.

Egy kis érdekesség, hogy például a koleszterinszint-mérésnél pillanatok alatt hosszú sor állt, de a prosztataszűrésnél is sokan megfordultak. Érdekesség, hogy előbbi sátornál dr. Tittmann János dorogi polgármester is vizsgálatra jelentkezett. Az Otthon téren jelen volt a helyi sajtó, illetve a Forrás Rádió is, akik élőben be is jelentkeztek Dorogról.

Emellett aki az előadások között hasznosan szerette volna eltöltheti az idejét, az sakkozhatott, kvízeket tölthetett ki, vagy a bábszínházba is betérhetett. Az egyik legkülönlegesebb program pedig az volt, hogy VR szemüvegen keresztül virtuális gyárlátogatáson vehettünk részt. Mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály is szép számmal képviseltette magát, sőt a rendezvény egyfajta lakossági találkozási pontként is megállta a helyét.

A vállalati közleményben szerepel, hogy az elmúlt időszak jelentős terhet jelentett valamennyi egészségügyi intézmény számára, erre való tekintettel a Richter Gedeon Nyrt. alapadománya ezúttal is megemelt összegről, 3 500 000 forintról indult. A lakosság igencsak aktív volt, nekik, a gyógyszeripari cégnek és a dorogi önkormányzatnak hála, mintegy 10 millió forintból valósulhat meg a dorogi fekvőbeteg intézmény felújítása.

Ma már egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról. A szűréseken való részvétel azonban még mindig messze elmarad az elvárttól. A motiváció hiánya, a hosszú előjegyzési lista és a diagnózistól való félelem – a szakértők szerint ezek a leggyakoribb okai annak, miért vesznek részt még mindig kevesen a szükséges szűrővizsgálatokon. Pedig a prevenció és a betegségek időbeli diagnosztizálása életeket menthet.

„Pár napja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik állomása volt Dorog, majd pár nap múlva itt az Otthon téren egy újabb világszínvonalú rendezvény kapott otthont a Richter Egészségváros keretében. Ennek örömére Dorog Város Önkormányzata a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott adományt 3 millió forinttal bővíti ki” – mondta Dankó Kristóf, Dorog alpolgármestere.

A szűrések és tanácsadások mellett a dorogi kórház és rendelőintézet szakemberei sokszínű előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Az Agora sátorban olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, illetve a lelki egészség fontosságáról is.

Számos további életmód-előadáson is részt vehettek a helyszínre látogatók. A Richter a Nőkért sátorban Szily Nóra közismert pszichológus mesélt az élet változásaihoz való alkalmazkodásról. Szebenyi Péter környezetvédelmi influencer a környezetbarát mindennapok témájában tartott előadást, hasznos tippeket adva egy zöldebb, környezettudatosabb élethez. Jaksity Kata műsorvezető, aki a civil társadalomban is fontos kezdeményezések elindítója, a lelki egyensúly megőrzéséről és a női egészségért való felelősségről, továbbá a női betegségek kezeléséről beszélgetett. Katus Attila világ- és Európa-bajnok sportolónk pedig alaposan meg is mozgatta az Otthon térre érkezőket.

A nap végén Garai Zoltán, a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelepének főmérnöke osztotta meg az érdeklődőkkel az alábbi számokat, melyek jelzik, valójában mennyire fontos a városnak a rendezvény.

„12 évvel ezelőtt indítottuk útjára a Richter Egészségváros programot. A Richter Gedeon Nyrt. számára nagyon fontos az egészségfejlesztés, ezt mutatja az is, hogy a mai volt a 84. Egészségváros rendezvényünk. A dorogi Egészségvároson a mai napon több mint 3 600 szűrést hajtottak végre az Otthon téren. Rengetegen vettek részt az előadásokon, az online térben pedig 664 online ponttal járultak hozzá a lakosok az alapadomány növeléséhez. Nagyon elégedettek lehetünk, hiszen a mai nappal a velünk együttműködő egészségügyi intézményeknek már összesen 435 688 100 millió forintot adományoztunk” – ismertette.

Dr. Lászlóczky Ágnes, a dorogi Szent Borbála Szakkórház és Rendelőintézet vezetője örömmel fogadta a Richter Egészségváros dorogi állomásán összegyűjtött adományösszeget.

„Azt gondolom, hogy nagyon szép volt a jelenlét, köszönöm minden résztvevőnek az aktivitást, az egészségügyi dolgozóknak, hogy szerepet vállaltak. Az adományt hasznosan fogjuk felhasználni a fekvőbeteg intézmény felújítására” – jelentette ki.

Nem csak a helyszínen, hanem online is gyűjtötték a pontokat. Azok, akik nem tudtak személyesen jelen lenni, online is követhették az előadásokat. Az internetes jelenlét ugyanúgy értékes forintokat ért az egészségügyi intézménynek: a világhálón mintegy 200 ezer forint gyűlt össze.

(Forrás: Richter Gedeon Nyrt./Hídlap)

(Képek: Richter Gedeon Nyrt./Hídlap)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!