Aszaló és befőzőgépeket kapott több térségi óvoda is

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szeptember 14-én, kedden a tokodaltárói Brunszvik Teréz Óvoda – Mini Bölcsőde udvarán öt térségi intézmény vezetőségének adtak át adományként az aszaló-, befőző- és ivólé készítő készülékeket.

Az átadó ünnepségen Horváth Ágota intézményvezető üdvözölte a jelenlévőket, majd beszélt az óvodájuk nevelési programjáról, melyben az egészséges táplálkozás és az egészséges életmód is kiemelt szerepet kap.

Ezt követően az óvodások adtak elő egy kis műsort, majd Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke mondott beszédet. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy a szervezetüket felkérték, hogy működjenek közre az adományozásban. Az országjárás során azt tapasztalták, hogy sok intézményben tartják fontosnak a gyümölcs- és zöldségfogyasztást, emiatt hasznosnak tartják a programot.

Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora felidézte a 2016-ban indult civil misszió történetét, majd arról beszélt, hogy Ízig Varázs néven készült egy receptgyűjtemény, melyet 1500 példányban nyomtattak. Továbbá hangsúlyozta, hogy 2018 óta adományoznak készülékeket, melyekkel aszalványokat, befőttet és lekvárt is lehet készíteni.

Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke dr. Völner Pál országgyűlési képviselő nevében köszöntötte a jelenlévőket, majd azt mondta, hogy szülőként figyelemmel kíséri, hogy a közétkeztetés során milyen ételeket kapnak az óvodás és iskoláskorú gyermekei.

Az aszalógépet a Tokodaltárói Brunszvik Teréz Óvoda – Mini Bölcsőde vehette át. Befőzőkészüléket a a Tokodi Mesevár Óvoda, a Lábatlani Zengő Óvoda és Bölcsőde, a Bajnai Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat kesztölci telephelye kapott.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!