Megújul a Bécsi úti járda újabb szakasza Leányváron

A Belügyminisztérium pályázatán elnyert 19,028 millió forintnyi támogatásból, valamint nagyságrendileg 3,3 millió forintnyi önkormányzati önrészből újul meg Leányváron a Bécsi út 2.48. számok közötti, mintegy 460 méter hosszú járdaszakasz – közölte az önkormányzat.

A „Leányvár” nevű Facebook oldalon nemrégiben bejelentették, hogy pályázati forrásból újabb járdaszakasz felújításra nyílik lehetőség. A Belügyminisztérium által 2021 februárjában meghirdetett „önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázat keretében, a „belterületi utak, járdák, hidak felújítása” alprogramban önkormányzati tulajdonban lévő szilárd burkolatú járda felújítására nyújtottak be pályázatot, melyet sikerrel bíráltak el.

Az építkezés a közelmúltban el is kezdődött: munkagépekkel feltörték és eltávolították a régi betonburkolatot, majd a szükséges alap elkészítését követően helyükre kerülnek a térkövek. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kivitelezés október végére befejeződhet, ezzel szépen lassan a Bécsi út menti járda teljes egészében térkőburkolatos lesz. A település vezetése a jövőben arra törekszik, hogy a lakosság elégedettségére és a falu képének szépítése érdekében újabb szakaszokat újítsanak fel.

(Forrás: Leányvár Község Önkormányzata)

(Kép: Hídlap)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!