Húsz évvel ezelőtt adták át az újjáépített Mária Valéria hidat

Október 11-én, hétfőn a Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget rendeztek Esztergomban. A rendezvényen részt vett Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és Eduard Heger, szlovák kormányfő is.

Az ünnepség legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Orbán Viktor és Hernádi Ádám esztergomi polgármester Esztergomból indulva a híd közepén találkozott Eduard Hegerrel, valamint Szabó Eugen párkányi polgármesterrel.

A közös fénykép után kíséretükkel együtt a Nagy Duna-sétányra vonultak, ahol nagy tömeg várta őket. A jelenlévők tapssal fogadták Orbán Viktort, aki kezet fogott és beszélgetett és szelfit is készített a résztvevőkkel.

A rendezvény elején elhangzott a szlovák, majd a magyar himnusz is, majd  Varga Miklós híres művész elénekelte az Öleld át, ki melletted át című dalt, melyet később Roman Krsko operaénekes szlovákul adott elő.

Ezután Hernádi Ádám polgármester, a húsz évvel ezelőtti lélekemelő pillanatok, valamint a két megsemmisülés kapcsán felidézte, hogy ennek a hídnap a létezésében volt jó és rossz időszak is.

Felidézte, hogy évtizedekkel ezelőtt a szülei, nagyszülei még híd híján megszenvedték a szétszakítottság minden fizikai és lelki kínját.

„A mi üzenetünk viszont már ezen a hídon ér célba és 2001 óta a lényege, tartalma csak még jelentősebb lett” – mondta.

A politikus szerint fontos, hogy manapság még inkább békességben, egymást segítő tiszteletteljes barátságban, szellemben éljük mindennapjainkat, ugyanis nagyot fordult velünk a világ az elmúlt húsz év alatt, és féltőn rajta kell tartani a tekintetünket az európaiságunkon és a kereszténységünkön is.

„Húsz éve még arra koncentráltunk, mit veszítettünk, ma arra kell, hogy még mit veszíthetünk, hiszen változik Európa. Ez már nem magyar ügy, nem szlovák ügy, ez a mi közös hatalmas összeurópai problémánk, aminek megoldásához segítségünkre kell hívni minden józanságot, bölcsességet, megértést és erőt.”

Szabó Eugen rövid múltidézést tartott, hiszen arról beszélt, hogy 57 év elszigeteltség után 2001-től újra híd köti össze Esztergomot és Párkányt.

A Magyar Állami Népi Együttes és a Tekovan Folklórcsoport is színpadra lépett, majd Eduard Heger mondott beszédet.

A szlovák kormányfő sikertörténetnek nevezte a Mária Valéria hidat, mely a két jó szomszéd viszonyát is megtestesíti.

A szlovák miniszterelnök felelevenítette a híd két évtizeddel előtti átadásának körülményeit, majd idézett a 2001-es átadón az akkori miniszterelnökök – Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda – által mondott beszédekből. Eduard Heger jelképesen válaszolva Dzurinda akkori felvetésére – miszerint majd a jövő mutatja meg, hogy a híd átadása bevonul-e a történelembe – most azt mondta: ez a kérdés mára eldőlt, hiszen a Mária Valéria híd egy ösztönző sikertörténet lett, s megmutatkozott az is, hogy a híd akkori átadása több volt, mint egy jelképes aktus.

Eduard Heger elmondta: a Mária Valéria híd átadása óta a gazdasági együttműködést erősítő számos további új hidat és más infrastrukturális kapcsolatot sikerült létesíteni, köztük olyan “energetikai hidakat” is, amelyek növelték nemcsak a két ország, de a régió energiabiztonságát is. Eduard Heger rámutatott: az új hidak és infrastrukturális kapcsolatok mellett a két országot közös érdekeik is összekötik, köztük az atomenergetika és a migráció kérdésében képviselt álláspontjaik. Megjegyezte: a Mária Valéria híd ahogy eddig, úgy a jövőben is egy ösztönző jelkép lesz.

Orbán Viktor rámutatott: “két olyan ország határán, amely külön-külön és együtt is súlyos leckét vett az elmúlt évszázad megszállóinak agressziójából, könnyű belátni, mi szlovákok és magyarok nem ellenségek, hanem sorstársak vagyunk”.

A kormányfő kifejtette: most nem hidat avatnak, hanem egy húsz évvel ezelőtti hídavatásra emlékeznek, de többről van itt szó, mint egyszerű évfordulóról. Egy hídavató beszédben el lehet mondani, hogy a híd összeköti az embereket, az országokat, és a vízből magasodó pillérek a közös jövőbe vetett hit sziklaszilárdságát is jelképezik. Ő is mondott hasonló igazságokat 20 évvel ezelőtt – idézte fel.

Úgy vélte, ma már ennél többet és más hangon kell mondani, ma már új szelek fújnak, ma már másképpen látjuk a világot. Akkor egy évtizede volt, hogy “ledobtuk a szovjet nyakörvet”, friss tagjai voltunk a NATO-nak, ott álltunk három évnyire az európai integráció kapujától – sorolta. Hozzátette: azt reméltük, hogy az uniós csatlakozással minden gondunk megoldódik.

Azt mondta, joggal volt bizakodó Közép-Európa minden népe, “azt hittük, hogy az igazán küzdelmes évek már mögöttünk vannak, azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk”. Kiemelte: mára az akkori hangulat elszállt, elpárolgott, rá kellett jönnünk, hogy nem lehet külső szereplők jóindulatára bízni a saját jövőnket. “Nekünk magunknak kell minden egyes nap megharcolnunk a saját sikereinkért” – jelentette ki.

Megjegyezte: aligha van két olyan nép, amely annyira hasonlóan látná a világot, mint a szlovák és a magyar. Az egyetlen dolog, amely ténylegesen elválaszt bennünket, a nyelv. A miniszterelnök szerint húsz éve “még Brüsszel is a mi oldalunkon állt”, és támogatott minket, ezt a hidat is segített visszaépíteni. Ma azonban egyre gyakrabban nem egyenrangú partnernek, hanem másodrendű tagállamnak tekintik a közép-európaiakat – vélte.

Kifejtette: ránk akarják kényszeríteni azokat, akikkel nem akarunk együtt élni, olyasmit akarnak ránk kényszeríteni, ami a gazdasági lehetőségeinket szűkítené, továbbá “ránk akarnak kényszeríteni olyan életmódot is, amely szemben áll mindazzal, amit mi értékesnek és megőrzendőnek gondolunk”. Ezzel a fenyegetéssel nehéz megküzdeni – mutatott rá.

Közölte: Közép-Európán többször is átgyalogoltak idegen nagyhatalmak, az idegenek mindig lerombolták a hidakat, és mindig nekünk kellett újjáépíteni azokat. Orbán Viktor hangoztatta: a térség népei és államai csak akkor lehetnek sikeresek, ha együttműködnek. A sikeres Közép-Európa csak nekünk fontos, másnak nem, így aki az együttműködés ellen érvel, az saját maga ellen beszél – magyarázta.

Elmondta: a híd felépítése óta eltelt két évtized megtanított bennünket arra, hogy “Magyarországnak és Szlovákiának kéz a kézben érdemes haladnia”. Ez már meghozta az első eredményeket, a visegrádi négyek (V4) a mögöttünk hagyott évtizedben képesek voltak folyamatosan gyarapodni – vélekedett.

Orbán Viktor szerint a V4 hatékony és stabil összefogást épített fel, a civilizációs válságokra pedig közös válaszokat adott. Így volt ez a pénzügyi, a migrációs és a koronavírus válság idején is – emlékeztetett.

A miniszterelnök kijelentette: 20 évvel a híd újjáépítése után létezik egy közép-európai együttműködés, amely erősebb, mint valaha. “Mi jó tanítványai akarunk lenni a történelemnek; nemcsak újjá kell építeni a hidakat, hanem azt is észben kell tartanunk, kik rombolták le őket” – fogalmazott, hozzátéve: ha nem ezt tesszük, újra és újra megtörténik.

Kiemelte: a Mária Valéria híd szimbólum maradt, azt üzeni, “Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják”. A sorsunk továbbra is közös, feladataink csak szaporodtak, felelősségünk pedig nőtt – mondta Orbán Viktor.

(Forrás: Hídlap/MTI)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!