Kincses Kultúróvoda lett a süttői Százszorszép Kétnyelvű Óvoda, Bölcsőde

November 17-én, szerdán Szentendrén adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által meghirdetett „Kincses Kultúróvoda” pályázat harmincegy győztesének járó elismerést. A nyertesek között van a süttői Százszorszép Kétnyelvű Óvoda, Bölcsőde is.

Az átadón beszédet mondott Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára is, aki hangsúlyozta, hogy már hatéves kor előtt fontos elindítani a gyerekek közösségben való nevelését, az otthonról hozott értékekkel pedig a gyerekek akkor válnak igazán közösséggé, ha van, aki azzá kovácsolja őket.

A politikus elismerését fejezte ki azoknak az óvodapedagógusoknak, akik pályázatukkal vállalták, hogy a gyerekeket ilyen kicsi korban is múzeumba, koncertre viszik és megismertetik őket a kultúra területeivel.

Dr. Vitályos Eszter, az EMMI európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy a Kincses Kultúróvoda ahhoz a családpolitikához intézkedéshez csatlakozik, amellyel elindult az óvodafejlesztési program országszerte. A pályázat egyik fő célja, hogy a kulturális tartalmak és értékek minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiemelt célja az óvodai és kulturális területen meglévő értékek elismerése, valamint az óvodai és kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítése. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális és köznevelési ágazata a hazai óvodák részére idén hatodik alkalommal hirdette meg a „Kincses Kultúróvoda” pályázatot.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár döntése értelmében a „Kincses Kultúróvoda 2021” pályázati felhívásra benyújtott színvonalas pályamunkák közül 31 pályázó óvoda nyerte el a „Kincses Kultúróvoda 2021” címet, és a címmel együtt járó, fejenként 1,5 millió Ft összegű támogatást.

A nyertes pályázók három éven keresztül viselhetik a kitüntető címet; az óvodák egy, a cím adományozását igazoló dísztáblát helyezhetnek el intézményük épületén, továbbá az elnyert 1,5 millió Ft támogatás révén lehetőséget kapnak egy komplex kulturális programcsomag kidolgozására és megvalósítására is a 2021-2022. nevelési évben.

A pályázat keretösszege, a támogatott pályázók száma és az elnyerhető támogatás mértéke 2018 óta folyamatosan emelkedik: a pályázatra fordítható keret a 2018-2021 közötti időszakban 15 millió forintról 46,5 millió forint keretösszegre emelkedett.

A „Kincses Kultúróvoda” pályázatok keretében benyújtott színvonalas pályamunkák eredményeként a díjazott intézmények száma, és a pályázók által elnyerhető támogatás mértéke is megemelkedett: a 2018-2021 közötti időszakban a támogatott óvodák száma 12-ről 31-re nőtt, amellyel párhuzamosan az óvodák által elnyerhető támogatás összege 1,25 millió forintról 1,5 millió forintra emelkedett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a „Kincses Kultúróvoda” programok keretében eddig több mint 188 millió forint forrást biztosított az óvodai kulturális nevelés elősegítésére, amely célból mindeddig 140 pályázat nyert támogatást.

Schleicher Csilla, a süttői óvoda vezetője az egyik közösségi oldalon örömmel számolt be a díjátadóról.

„Intézményünk nevében átvehettem ma a “Kincses Kultúróvoda 2021” névtáblát Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úrtól! Nagyon büszke vagyok ovinkra, bölcsinkre!” – tette hozzá az intézményvezető.

(Forrás: MTI/kormany.hu)

(Kép: Schleicher Csilla Facebook profilja)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!