Telefont akart lopni, rázárták a dorogi üzlet ajtaját

Nem jogerősen 90 nap elzárásra ítélték azt a büntetett előéletű nőt, aki készülékeket szeretett volna ellopni egy dorogi mobiltelefon üzletből. Az eladók észrevették, hogy mit tett, ezért bezárták előle az ajtót.

A megállapított tényállás szerint a vádlott nő 2020. január 31-én a déli órákban ittasan megjelent egy dorogi üzletben abból a célból, hogy onnan mobiltelefont tulajdonítson el, és ezzel anyagi haszonra tegyen szert. A vádlott az üzletben az eladóval közölte, hogy a mobiltelefonját szeretné értékesíteni, illetve másik készüléket vásárolni.

A vádlott kérésére az eladó több készüléket is kitett a pultra, hogy a nő választhasson közülük. Közben az eladó más vevőt is kiszolgált. A vádlott ezt kihasználva a neki bemutatott és a pulton hagyott készülékek közül a kabátja zsebeibe rejtett egy 54.600 forint értékű és egy 38.900 forint értékű mobiltelefont.

Ezt követően a vádlott közölte az eladóval, hogy mégsem adja el a telefonját, és nem is vásárol semmit, majd az üzletből távozni kívánt. Az eladó azonban észlelte a lopást, ezért az üzlet ajtaját belülről bezárta, és a vádlottat visszatartotta, aki az eltulajdonított telefonokat ezután visszaadta.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. november 16. napján tartott tárgyaláson a büntetett előéletű nőt lopás vétsége miatt 90 nap büntetés-végrehajtási intézetben végrehajtandó elzárásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra elítélés végett fellebbezést jelentett be.

(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék)

(Borítókép: civishir.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!