Idén sem lesz önkormányzati szervezésű szilveszteri tűzijáték Esztergomban

„Kedves Esztergomiak! Ahogy az már hagyománnyá vált: idén is önkormányzati szervezésű tűzijáték nélkül köszöntjük Esztergom városában az új évet!” – jelentette be december 27-én, hétfőn Hernádi Ádám polgármester a közösségi oldalán.

A városvezetés először 2019-ben döntött arról, hogy az óévet nem durrogásokkal, hanem fényfestéssel búcsúztatják Esztergomban. Akkor a városháza épülete különböző színekben és pompákban pompázott – melynek egyébként megvolt a maga varázsa –, a kutyatulajdonosok pedig joggal örülhettek annak, hogy „csendesebb” volt az este a településen.

Persze volt egy-két magánember, aki azért fellőtte a rakétákat, de az önkormányzat ezirányú döntésének köszönhetően jóval szolidabb volt az ünneplés. Hernádi Ádám idén is felhívást tett közzé, melyben arra kéri a lakosságot, hogy a korábbi két évhez hasonlóan mellőzzék a hangos pirotechnikai eszközök használatát és ha lehet, akkor ezt az összeget inkább adományozzák a Bogáncs Menhelynek. Az állatotthon dolgozóinak ugyanis vélhetően idén is sok-sok megriadt, otthonról elszökött házi kedvencet kell majd megmentenie.

(Forrás: Hernádi Ádám közösségi oldala)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!