Letartóztatták a nőt, aki a gyanú szerint megölte bajóti élettársát

Január 7-én egy hónapra elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 37 éves nőnek, aki a gyanú szerint bajóti otthonukban az élettársát a kályhának lökte, baltával ütlegelte, majd felgyújtotta. A 63 éves férfi belehalt a sérüléseibe.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított nő és a sértett a bajóti Széchenyi utcában lévő ingatlan felett található pincében éltek élettársakként, közöttük rendszeresek voltak a veszekedések.

A gyanúsított 2022. január 1-jén este ittas állapotban tért haza és veszekedni kezdett a sértettel. A vita hevében a gyanúsított nagy erővel meglökte a férfit, aki emiatt fejjel hátrafelé a mögötte lévő vaskályhának esett, majd a földön fekve maradt.

A gyanúsított ekkor odalépett a sértetthez és dühében ököllel több alkalommal megütötte a fejét, majd magához vette a közelben lévő baltát és azzal több ízben megütötte a sértett koponyáját és a felsőtestét. A gyanúsított ezt követően egy kabáttal letakarta a sértett felsőtestét, a kabát alá fahasábokat és papírt tett, majd felgyújtotta az ekkor már eszméleténél nem lévő és nem mozduló sértett testét, végül elhagyta a helyszínt. A sértett a helyszínen elhalálozott.

A letartóztatást a bűncselekmény jellegére, a nyomozás kezdeti szakaszára és érdekeire tekintettel rendelték el, illetve megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, illetve elrejtőzne. A Tatabányai Járásbíróság letartóztatást elrendelő végzése nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be az ellen. A védő az ülésen nem volt jelen, így számára 5 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék)

(Kép: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!