Törött szigetelők okozták a pillanatnyi áramszüneteket Gyermely, Máriahalom és Szomor térségében

Mány külterületén áthaladó hálózaton eltört két szigetelő, ezért automatikus védelmi működések indultak – tudtuk meg Sárosi Rékától, az E.ON Hungária Zrt. külső kommunikációs szakértőjétől, a többek között Gyermelyen, Máriahalmon és Szomoron észlelt áramkimaradásokkal kapcsolatban.

Január 3-án, hétfőn este a gyermelyi települési csoportban többen is arról írtak, hogy pillanatnyi áramszüneteket észleltek otthonaikban. Egyesek úgy emlékeztek, hogy volt olyan tíz perces intervallum, ami alatt legalább tizenötször ment el az áram. Kókai Rita gyermelyi polgármester, illetve Nagy György, Szomor első embere másnap, január 4-én, kedden arról írt, hogy egyeztetéseket folytatnak az E.ON-nal és hogy a szolgáltató szakemberei dolgoznak a hiba elhárításán.

A két polgármesteri tájékoztató kapcsán megkerestük az áramszolgáltatót is, hogy megtudjuk, mi állhatott a háttérben. Sárosi Réka elmondta, hogy a pillanatnyi áramkimaradásokat az okozta, hogy a Mány külterületén áthaladó hálózaton két szigetelő eltört, ezért automatikus védelmi működések indultak. A hosszabb hálózatszakaszon jelentkező hibák kialakulásában a ködös, párás idő is közrejátszott.

– A rövid idejű áramkimaradások január 3-án este pár percig tartottak, ezeket a Mány, Máriahalom, Szomor, Gyermely és külterületein lakó ügyfeleink érzékelhették. Érintett ügyfeleink száma összesen 1674 volt – közölte.

Sárosi Réka azt is elárulta, hogy az érintett hálózatszakaszt munkatársaik január 4-én bejárták, a törött szigetelőket cserélték, így az áramellátás rövid időn belül helyreállt.

– Hogy a hasonló hibák előfordulását megelőzzük, soron kívül beütemeztük az érintett vezetékszakasz karbantartását, mely terveink szerint 2022 első negyedévében zajlik majd – tette hozzá.

A jövőben Gyermely és Szomor egy részét az új Gyermelyi transzformátorállomáshoz kapcsolódó vezetékszakaszról látják majd el árammal. A beruházás 2022. első félévében készül el, és jelentősen csökkenteni fogja a hasonló esetek előfordulását, illetve gyorsabb hibaelhárítást tesz majd lehetővé.

– A tervezett munkálatok ideje alatt törekszünk ügyfeleink minél kisebb zavartatására. A tervezett munkavégzésről előre értesítjük érintett ügyfeleinket, valamint az E.ON honlapján található interaktív térképen ügyfeleink maguk is tájékozódhatnak ezekről – mondta.

A kommunikációs szakértő az elektronikus berendezések védelme kapcsán közölte: a készülékek előírásszerű használata esetén ezek a rövid ideig tartó áramszünetek nem okozhatják az ügyfelek készülékeinek meghibásodását. Ennek ellenére ilyen esetben javasolják a készülékek átmeneti üzemen kívül helyezését, ha erre van lehetőség.

– Ügyfeleinktől ezúton is elnézést kérünk az okozott kellemetlenség miatt és köszönjük a megértésüket – fogalmazott.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!