Már az áthidaló elemeket építik be a Pézsa Tibor Sportcsarnoknál

Három napra lezárták az esztergomi Gőzhajó utcát, ugyanis újabb mérföldkőhöz érkezett a Pézsa Tibor Sportcsarnok felújítása. Kedden hatalmas daruval emelték magasba, majd rögzítették az új tetőszerkezet néhány áthidaló elemét.

Tavaly tavasszal játszotta utolsó bajnoki mérkőzéseit a csarnokban az Esztergomi Vitézek RAFC felnőtt női kézilabda csapata, majd megkezdődött az épület kiürítése. A bontás leglátványosabb pillanatáig egészen augusztus közepéig kellett várni, amikor is az oldalfali elemek eltávolítását követően következett a tetőszerkezet bontása.

A szakemberek meggyengítették a tartóoszlopokat, míg egy munkagéppel nemes egyszerűséggel megfogták, összeroppantották és gyakorlatilag a mélybe rántották a tetőt. A legtovább az öltözői és szertári rész lebontása tartott, a szerkezet ugyanis igen masszív volt.

Később csak a csarnok alagsori szintjét hagyták meg, ám mivel néhány fiatal oda járt bandázni, így a balesetveszély elkerülése érdekében elkerítették a munkaterületet. A kivitelezést végző cég jól halad a munkálatokkal, hiszen helyükre kerültek az új tartóoszlopok, valamint január 25-én elkezdték az áthidaló elemek beépítését.

Kedden 9:15 körül jártunk a helyszínen: addigra már egy elem a helyén volt, a következőre pedig éppen rögzítették a darura. Maga a helyére emelés csupán pár percig tartott, ám az oszlopokra illesztés némileg több időt vett igénybe. Emelőkosárban mindkét oszlophoz felemeltek egy-egy szakembert, aki közelről követte és segítette az elem elhelyezését.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Gőzhajó utca január 25-től 27-ig a 7-18 órás időszakban van lezárva a forgalom elől: ilyenkor a nagy murvás parkoló csak a Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola felől érhető el.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!