Tatabánya után a Budakalászt is legyőzte az Esztergom

Idei második bajnokiját is megnyerte az NB II Észak-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek RAFC felnőtt női kézilabda csapata, mely 24:22-re győzte le a Budakalászi SC alakulatát. Az újabb megszerzett két pontnak köszönhetően az Esztergom továbbra is őrzi a második helyét a tabellán.

Az Esztergom a Tatabánya elleni idegenbeli siker után hazai pályán fogadta a Budakalászt. Mezőségi Iréntől, az esztergomi csapat edzőjétől megtudtuk, hogy a felkészülés a szokásos mederben folyt, az edzéseken készültek az ellenfelük gyors és dinamikus játékára.

„Tudtuk, hogy meg kell törni a lendületüket, kemény és hatékony védekezéssel kell előrukkolnunk. Támadójátékunkon javítani kellett az előző fordulóhoz képest. Pontosabban és kreatívabban kellett játszani” – mondta az Esztergom edzője.

A mérkőzés jól kezdődött a hazai csapat számára, hiszen Tóth Bori jobbszélről talált be (1:0), majd az ellenfél kiegyenlített. Ezután az Esztergom zsinórban 5 gólt lőtt, a 12. percben már 6:2 volt az állás, míg a 20. percben 10:6-ra vezette, az első félidőbe pedig 12:9-cel zárult. Jól működött a védekezésük, a sikeres blokkolásokból indított lerohanásainkat rendre gólokkal fejezték be. A kapuban Berkesi Dóra hozta a tőle megszokott formát.

A második félidőt nem kezdte a legfényesebben az Esztergom, a 34. percben a Budakalász 13:11-re zárkózott fel. Ezután Valovics Nóra két szép gólt is szerzett, így 15:12-re módosult az eredmény, majd ismét a Budakalász percei következtek, mi több meg is fordították az eredményt (15:16).

Ekkor Mezőségi Irén időt kért, sikerült rendezni a sorokat és az egyenlítés is összejött. A végjáték is izgalmas volt, ahol Ábrahám Szilvia, Csiki Renáta is értékes gólokat szerzett. Valovics Nóra pedig sorsdöntő két utolsó bombájával bebiztosította a győzelmet az Esztergom számára.

Végeredmény: Esztergomi Vitézek RAFC 24:22 (12:9) Budakalászi SC

Gólszerzők: Valovics Nóra 7, Ábrahám Szilvia és Csiki Renáta 5-5, Takács Angéla 3, Tóth Borbála 2, Katona Lilla és Sipos Krisztina pedig 1-1 találatot jegyzett.

Mezőségi Irén: – A Budakalász azt a játékot játszotta, amire számítottunk. A védelmünk belső részén most nem volt gondunk, szélen viszont gyengébben védekeztünk. Meccsről meccsre javul a játékunk, a hibákat pedig javítjuk. Gratulálok a csapatnak, ha a játékunk még nem is a régi, a szívünk a helyén volt ismét.

(Fotó: Esztergomi Vitézek RAFC)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!