Remekeltek a megyei diákok a Szakma Sztár Fesztiválon

A XV. Szakma Sztár Fesztiválon, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett országos versenyen a Komárom-Esztergom megyéből döntőbe jutott négy diákból három dobogós helyen végzett, egyikük negyedik helyezést ért el.

Az idei szakmák versenysorozatán 6995 diák indult el, közülük került ki a több mint 200, döntőben versenyző fiatal szakember és kiválasztják a nemzetközi szakmai versenyeken résztvevőit is. Az első versenyen 15 szakmában indultak, mostanra 86 szakterületen versenyeznek a diákok, az agrárium belépésével pedig szinte a teljes magyar gazdaságot lefedik – emlékeztetett köszöntőjében Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) elnöke elmondta, megyénkből az első körben 191 diák vett részt a területi válogatókon. Közülük 43 tanuló ért el olyan eredményt, melynek alapján iskolájában felmentést kaphat az írásbeli vizsga alól, részben vagy egészben. Az országos verseny döntőjébe négy fiatal jutott el, mindannyian az élmezőnyben végeztek.

Idén az ország legjobb műszaki informatikus diákja Goldschmidt Bence az ESZC Bottyán János Technikumból, felkészítő tanára  Dobrai Tibor. Kereskedő és webáruházi technikus szakmában második helyezést ért el Kiss Réka, a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskolából, felkészítő tanárai Müllerné Liczki Melinda és Doktor Gabriella. Harmadik helyet ért el az autószerelők között Pintér Tamás a TSZC Bánki Donát – Péch Antal Technikumból, őt Francz András készítette fel. Országos negyedik lett hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő szakmában Vittek Zsolt Dávid, a TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kolágium diákja.

Dr. Szerencsés László kiemelte, a verseny célkitűzése a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakmatanulás népszerűsítése révén, „A jó szakma felér egy diplomával” szlogen jegyében.

A Szakma Sztár verseny Komárom-Esztergom megyei sajátossága, hogy megyénk kamarjának korábbi elnöke, Juhász József Arany Kőműves Kanál Díjat alapított 2008-ban. Az elismerést a kőművesek versenyén legjobban szereplők vehették át fiától, Juhász Istvántól.

A fesztiválra közel 20 ezer látogató érkezett, a vidéki iskolákból a területi kamarák szervezésében 200 autóbusszal több mint 9 ezer diák jutott el. A látogatók 70 százaléka az általános iskolákból érkező, 6-7. osztályos, közvetlenül pályaválasztás előtt álló fiatal, emellett még a 8-9-10. osztályosok, illetve a versenyben résztvevő szakmákban tanulók és gyakorló szakemberek keresték fel a Szakma Sztár Fesztivált.

A látogató diákok szakmai tárlatvezetésen vehettek részt, valamint az egyes szakmák standján a nekik szóló feladatokban saját maguk is kipróbálhatták tehetségüket.

(Forrás és kép: KEMKIK)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!