Sapkát és italt is loptak, rongáltak az utcán

Tovább maradhat előzetes letartóztatásban az a két férfi, akik alkoholt loptak egy dorogi üzletből, kiraboltak egy embert, majd rongálni kezdtek az utcán – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Az indítvány szerint az egyik férfi 2022. március 28-án délután betörte egy tokodaltárói utcában parkoló személygépkocsi első szélvédőjét és ezzel 62 ezer forintnyi kárt okozott. A férfi erőszakos cselekménye kihívóan közösségellenes volt, és alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Az indítvány szerint a két férfi 2022. április 03-án az esti órákban Dorogon, az utcán együtt voltak, majd egyikük egy üzletből szeszesitalt, élelmiszert és energiaitalt tulajdonított el 15.235 forint értékben. Ezt követően az elkövetők a szeszesitalból fogyasztottak, majd a gyalogos vasúti átjáróban összetalálkoztak sértettel. 

A két elkövető emelt hangon cigarettát kért sértettől, majd egyikük pénzt követelt tőle. A sértett közölte, sem cigarettája, sem pénze nincs. Ezután a másik elkövető egy határozott mozdulattal megpróbálta levenni róla a sértett sapkáját, de sértett azt megfogta.

Ezután a két elkövető közös erővel próbálta meg kitépni a sértett kezéből a sapkát, az egyik férfi megragadta a sértett nyakát és ököllel az arcán megütötte a sértettet. Ennek hatására a sértett férfi az 1.400 forint értékű sapkát elengedte, amellyel az elkövetők a helyszínről elszaladtak. A dorogi rendőrök a sapkát lefoglalták.

A letartóztatás elrendelését követően a nyomozó hatóság két másik bűnügyet egyesített a nyomozáshoz. Ezek egyike szerint az egyik férfi 2022. március 19-én a reggeli órákban az Esztergom, Kis-Duna sétányon a neki kölcsönadott, és így rábízott 159 ezer forint értékű elektromos rollert nem adta vissza sértettnek, hanem azt jogtalanul eltulajdonította, és megvételre kínálta másnak.

(Fotó, forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!