Elsősegélynyújtó versenyt rendeztek Dorogon

Május 9-én, hétfőn a Horizont Egészségügyi Alapítvány és a Horizont Kutató-Mentő Szolgálat szervezésében laikus elsősegélynyújtó versenyt rendeztek a dorogi művelődési háznál – közölte a Dorogi-medence.

Ardelean Rajmund, a Horizont Egészségügyi Alapítvány munkatársa a portálnak elmondta: fontos, hogy a fiatalokat megtanítsák a laikus elsősegélynyújtásra, hiszen, ha olyan helyzettel találkoznak, amikor be kell avatkozniuk, tudják, hogy hova és mihez nyúljanak.

„A célunk az, hogy ha a diákok találkoznak egy éles szituációval, akkor merjenek odalépni és az ellátást meg tudják kezdeni. Sok esetben tapasztaljuk azt, hogy az első kiérkező akár életet is menthet, és innen jött az ötlet, hogy csináljunk egy ilyen versenyt” – tette hozzá.

A versenyre hat csapat érkezett (8-12. osztályosok). Az esztergomi Géza Fejedelem iskolát három, az esztergomi Szent Erzsébet iskolát kettő, míg a dorogi Zsigmondy gimnáziumot egy csapat képviselte. A diákoknak először a művelődési házban elméleti feladatokat kellett megoldaniuk, majd az Otthon téren öt állomáson gyakorlati feladatokat végeztek el.

A tanulóknak több szituáció keretében kellett megmutatniuk a tudásukat. Volt közte felnőtt és csecsemő újraélesztés, elgázolt ember mentése, valamint drogfogyasztás következtében jelentkező rosszullét ellátása.

„A szituációkat azzal nehezítettük, hogy zavaró tényezőket idéztünk el, amiket le kellett kezelniük a diákoknak” – tette hozzá.

Ardelean Rajmund azt is elmondta, hogy 2023-ban ugyanezt a versenyt országos szinten szeretnék megvalósítani minden megyeszékhelyen egy-egy versennyel, utána pedig az országos bajnokságot Dorogon, vagy Esztergomban rendeznék meg.

(Forrás és kép: Dorogi-medence)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!