Tálaló konyhát alakítottak ki a kóspallagi művelődési házban

Sikeresen elköltötte a Kóspallagi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a pályázati úton elnyert 2 millió forintját. Ebből az összegből kisebb fejlesztés valósult meg a helyi művelődési házban – közölte a községi önkormányzat.

A település vezetése még február 21-én közölte a jó hírt a lakosokkal, miszerint a helyi nemzetiségi önkormányzat a “Nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2022. évi költségvetési támogatására” című pályázat keretében 2 millió forint nyert. Már akkor is megírták, hogy milyen célra szánják az összeget és külön öröm, hogy rövid időn belül sikerült teljesíteni a célt.

„Egyeztetve civil szervezeti vezetőkkel és elnök asszonnyal megállapodtunk abban, hogy a Művelődési Házból nagyon hiányzik egy tálaló konyha, így ebből az összegből ezt valósítottuk meg.” – árulta el most a községi önkormányzat.

Megjegyezték, hogy a 2 millió forint bár csekély összeg a mostani építőipari árak mellett, de azt gondolták, hogy aki látta előtte a helyszínt, az jól tudja, hogy sikerült kihozniuk a lehető legtöbbet ebből a konstrukcióból.

„Hálás köszönet mindenkinek, aki dolgozott az üggyel – külön az extrém türelemért és a pályázatírásért, a kivitelezőknek pedig a rugalmasságért” – tették hozzá.

(Forrás és kép: kóspallagi önkormányzat Facebook)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!