Megnyitották a II. MCC Fesztet

Az MCC Feszt talán az egyetlen olyan fesztivál, mely Magyarország jövőjéről szól és ahol a magyar tehetségeket látjuk vendégül – mondta el Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója július 28-án, csütörtökön az MCC Feszt megnyitóján Esztergomban.

A rendezvényen ismertették, hogy az MCC immár 25 éve elkötelezett a tehetséges, magyar diákok oktatásában, képességeik kibontakoztatásában. A fesztivál kezdeményezése is ebbe a törekvésbe illik bele.

Ismertették, hogy az MCC az idei tanévben diákkezdeményezésre indította el társastánc foglalkozását. Amellett hogy az érdeklődő diákok különböző stílusú táncokba kóstolhatnak bele, egy összetartó közösség tagjaivá is válhatnak. A szereplők csa-csa, rumba és szamba koreográfiát adtak elő.

A produkció után Hernádi Ádám, polgármester, Szalai Zoltán és Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője járult a színpadra.

Az MCC Főigazgatója örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre. Megjegyezte, hogy tavaly, az első fesztiválkor néhány ezres tömegre számítottak, akkor végül több mint tízezren látogattak ki a három nap alatt. A mostani érdeklődés megint sokszorosa annak, mint amit tavaly tapasztaltak.

Ismertette, hogy a koncertek mellett a kerekasztal beszélgetések, szakmai előadások fontos szerepet töltenek be. Több mint 10 helyszínen mintegy 50 kiállító várja a látogatókat, több mint 50 neves külföldi előadó fogadta el a meghívásukat.

– Azt látjuk ezzel, hogy olyan erős közösség jön itt létre, amely más, egyik fesztiválon sem található meg. Azt gondoljuk, hogy a fesztiválnak az is a sajátossága, hogy amellett, hogy jól érezzük magunkat, tanulunk, közösen gondolkodunk Magyarországról és Európáról és a világról. És ami az MCC célja, hogy patrióta gondolkodású, ám a világra nyitott, a vitákat kedvelő, a jövőt tervező gondolkodó, alakító fiatalokat neveljünk – mondta.

Végül kijelentette: örül annak, hogy Esztergom városával ilyen jó együttműködés alakult ki, mert ez a település hazánk legrégebbi városa, illetve a kereszténység szakrális központja.

Hernádi Ádám kiemelte: Esztergom büszke, hiszen értékalkotó és teremtő fesztiválról beszélhetünk az MCC Feszt kapcsán. Köszönet illeti a főszervezetőket, főigazgatókat, hogy Magyarország első városát választották ismét a rendezvény helyszínéül. Bízik benne, hogy a jövőben Esztergom neve össze fog forrni, az MCC Fesztivállal.

– A tavalyi élethez hasonlóan olyan kulturális élettel telik meg a város, hogy nemcsak kulturálisan, hanem turisztikailag is azt mondhatjuk, hogy Esztergom megtelt – jelentette ki.

Méltatta a szervezőket azért is, mert a helyi szolgáltatókat is bevonták a fesztivál szervezésébe, sőt az esztergomi fiatalok is részt vesznek a lebonyolításban. Hangsúlyozta, hogy az MCC Feszt után a város mindenkit visszavár. Említette a Klímapolitikai Intézet által megszervezett Palatinus-tavi szemétszedést, ahol megtisztították a vízpartot és jóval kevesebb illegális hulladékot vittek el onnan idén, mint tavaly.

– Jövőre veletek ugyanitt! Jó szórakozást mindenkinek! – tette hozzá.

Erős Gábor rámutatott, hogy a tavalyi rendezvény megalapozta a fesztivál hírét, és elnézve az idei programot azt mondhatjuk, hogy tartalmasabb napok elé néz Esztergom és Magyarország. Az MCC ugyanis messze túllépi a klasszikus fesztivál határait. Előadások, beszélgetések, meghívott vendégek révén nem túlzás azt mondani, hogy ma az ország egyik legtartalmasabb programsorozata.

– Esztergom történelme, az ország ezer éves múltjában vállalt szerepe vitán felüli és alkalmassá teszi a rendezvény házigazdájának – fogalmazott.

A politikus felidézte, hogy a város sok mindent átélt már az államalapítástól a török uralomon és Trianonon át a kommunizmusig.

– Volt főváros, és volt megcsonkított határváros. De mindenek előtt a Magyar Katolikus Egyház központja. Ez a hit, az emberi, az európai értékek voltak azok, amelyek Esztergomot és Magyarországot megtartották és amelyekre egyedüliként a jövőben is támaszkodunk – mondta.

Véleménye szerint az MCC Feszt éppen azért különleges, mert kötetlen szórakozás mellett ezekre az értékekre fókuszál és válaszokat keres a mai társadalmi, gazdasági és az előttünk álló kihívásokra.

– Kérem önöket, hogy ne csak ebben a három napban legyenek itt Esztergomban, hanem ha elmennek városunkból, akkor látogassanak vissza barátaikkal, családjukkal és ismerjék meg jobban Esztergomot, hiszen Magyarország első fővárosáról van szó. Hajrá Esztergom, hajrá Magyarország, hajrá fiatalság és hajrá MCC! – zárta beszédét.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!