Felújították az esztergomi Deák Ferenc utcát

A közelmúltban befejeződött az esztergomi Deák Ferenc utca felújítása, sőt már vissza is adták a forgalomnak az új arculattal rendelkező útszakaszt. A lakók legnagyobb örömére korábban kivágott fák helyett újakat is ültettek.

Még tavaly ősszel tartott lakossági fórumot a városvezetés a Pór Antal térnél, ahol ismertették a projekt ütemtervét. Elhangzott, hogy a Bottyán János utca arculatára hajaz majd a megújuló Deák Ferenc utca, ahol most a régi, töredezett aszfaltburkolat helyett kockakő burkolat van.

Az akkor felvázolt terveknek megfelelően a járdákat is felújították és kiszélesítették. Az útpálya szélessége valamelyest csökkent, most már csak a bal oldalon kialakított parkolókban lehet megállni. A projektet egyébként egybekötötték az ivóvízvezeték hálózat rekonstrukciójával is, továbbá a csapadékvíz-elvezető rendszert is korszerűsítették.

A belvárosi templomnál szintén kialakították pár parkolóhelyet. Nagy kockákkal és egy kis kanyarral törik meg az utcát, így az autósoknak mindenképpen le kell lassítaniuk az említett szakaszon.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!