A város első embere megjegyezte: Esztergomban, az államalapítás bölcsőjében három napon át számtalan program lesz.
A Széchenyi téren koncertek szórakoztatják a látogatókat. Pénteken Abigél, Rícsárdgír és Carson Coma lép fel, szombaton a Vársz!, Péterfy Bori és a Love Band, valamint a Random Trip zenéire tombolhatunk. Vasárnap Vavra Bence érkezik Esztergomba, az LGT sztárjaival zenevonat szuperkoncert is lesz.

Mindemellett pénteken a Rugby Club Hostelnél Charlie koncert lesz, a Kis-Duna sétányon pedig péntek és szombat este 21-23 óra között vízijátékban gyönyörködhetünk. A Várszínház augusztus 19-én az ég tartja a földet című musicalt mutatja be. Az új kenyeret hagyományosan a Szentgyörgymezői Olvasókörben szegik meg augusztus 20-án, 9 órakor.
A Kapcsolatok házában augusztus 19-én bolondos jóslás, apród- és udvarhölgyképző, mesekomédia, zenés sárkányviadal is várja a fiatalokat, majd régizenei koncertet ad a Strigonium Consort.
(Forrás és kép: Hernádi Ádám közösségi oldala)