„Szeretném, ha mindenki tudna róla, hogy településünk jelenleg sajnos olyan hely, ahol ilyen dolgok simán megtörténnek, ráadásul ismétlődő jelleggel. 2019 óta próbáljuk zöldíteni, virágosítani településünket. Ezalatt az idő alatt elloptak több zsák virágföldet és trágyát a Hősök teréről, megrongálták az iskola és az ABC közötti szakaszra ültetett hársfák karóit, ellopták a Halloween dísznek felakasztott plüssöket a ,,tojásfáról”, ellopták a Mária parkba ültetett egyik fa karóit (ami a támaszték hiánya miatt ki is fordult a földből, de Rudi gyors mentőakciójának köszönhetően megmenekült), múlt héten a Hősök terén lévő ládából loptak növényeket. Innen a bicikliből pedig tavasz óta HÁROMSZOR LOPTÁK KI AZ ODA BEÜLTETETT VIRÁGOKAT.” – írta a hölgy.
P. Linda hozzátette: első alkalommal még posztolt az eltulajdonított virágokról, de aztán már úgy volt vele, hogy a további hasonló eseteknél nincs értelme a bejegyzéseknek. A mostani történet – vagyis a kosár leszedése és elvitele – annyira kiverte nála a biztosítékot, hogy ezt már ő sem tudta szó nélkül hagyni.

„Természetesen ezek után a biciklit is behoztuk, mert nem látom semmi értelmét a további próbálkozásoknak, plusz minden bizonnyal csak idő kérdése lett volna, hogy azt is elvigyék. Sajnálom, hogy a normális emberek az ilyen legalja parasztok miatt nem tudnak a leendő biciklis parkban úgy megpihenni a padnál, hogy közben egy csodaszép, virágokkal teli bicikliben gyönyörködnek, a kiégett gazos föld helyett. Sajnos azt kell, hogy gondoljam, hogy nyilván nem egy ember felelős ezekért a károkért, hanem több táti, vagy környékbeli lakos. Jó tudni, hogy ilyen emberek járnak köztünk…” – tette hozzá.
(Forrás és kép: Táti PARKolók)