Kék hírek

Ketten haltak meg a bajnai kanyarban történt balesetben

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 29 éves sofőrrel szemben, aki tavaly márciusban okozott halálos balesetet 1105-ös úton, Bajna és Gyermely között. A kocsi vezetője jóval gyorsabban hajtott, mint azt a körülmények indokolták volna, felelőtlensége miatt ketten vesztették életüket.

Tovább olvasom »

Két személygépkocsi ütközött össze Esztergomban

Anyagi káros baleset történt szeptember 27-én az esztergomi Dobozi Mihály utcában – tudtuk meg a Komárom-Eszergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Információink szerint a balesetet okozó személygépkocsi sofőrje nem tartott megfelelő követési távolságot és nekicsapódott a forgalmi okok miatt előtte megálló autónak.

Tovább olvasom »

Autóbusz és kisteherautó ütközött össze Nagysápon

Ketten sérültek meg abban a balesetben, amely szeptember 24-én, a délelőtti órákban következett be Nagysápon. Úgy tudjuk, hogy elsőbbségadás elmulasztása miatt egy kisteherautó oldalról nekicsapódott a menetrend szerint közlekedő autóbusznak. Értesüléseink szerint a sérült utasokat a mentőknek kellett ellátniuk.

Tovább olvasom »

Szarvassal ütközött egy motoros az 1111-es úton

Baleset történt szeptember 19-én a kora reggeli órákban az 1111-es úton. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy motorkerékpáros közlekedett Esztergom felől Dobogókő irányába, amikor az út bal oldaláról a bozotós területről szarvas ugrott az útra.

Tovább olvasom »

Motoros sérült meg a leányvári közúti balesetben

Személygépkocsi és motorkerékpár ütközött össze szeptember 13-án, a leányvári Farkas János Művelődési Ház közelében. A Dorogi-medence úgy tudja, hogy Suzuki Vitara típusú autót vezető sofőr a 10-es útról akart bekanyarodni az Erzsébet utcára. A mentők kórházba szállították a sérült motorost.

Tovább olvasom »

Kátyúba hajtott, anyagi kár keletkezett a kocsiban

A Rutin nevű telefonos alkalmazás riasztása szerint szeptember 4-én, néhány perccel 20 óra előtt baleset történt a kesztölci Esztergomi úton. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy az elsődleges információkkal ellentétben nem történt közúti baleset, viszont egy autóban anyagi kár keletkezett.

Tovább olvasom »

Frontális baleset történt Tokod-Ebszőnybányánál

Két személygépkocsi ütközött össze szeptember 3-án, reggel 9 óra után az 1121-es úton, Tokod-Ebszőnybánya közelében. A frontális karambol két sérültje a járművek vezetői, akiket a mentők az esztergomi Vaszary Kolos Kórházba szállítottak. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták az utat.

Tovább olvasom »

Kislányt sodort el egy autós a dorogi uszodánál

Kislányt sodort el egy autós augusztus 30-án, péntek délután Dorogon, a Nipl Stefánia Uszodánál – írja a Dorogi-medence. A hírportál rendőrségi információkra hivatkozva azt írja, hogy a gyermek átszaladt az úttesten, a “találkozás” következtében pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Tovább olvasom »

Baleset történt Bajnán és Esztergomban

Augusztus 29-én, késő délután az esztergomi Aradi vértanúk terén található parkolóban egy szlovák hatósági jelzésű személygépkocsi tolatás közben érintőlegesen nekiütközött a mögötte álló Volkswagen Golf típusú személygépkocsinak – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Tovább olvasom »

Motorost sodort el egy autós a 117-es úton

Kórházba szállították annak a robogónak a vezetőjét, akit augusztus 29-én csütörtökön délelőtt sodort el egy autós a 117-es úton. A 11-es úti lehajtó közelében történt balesetet okozó kocsis meglépett a helyszínről, de nem jutott messzire, ugyanis a nyergesújfalui rendőrök néhány perc múlva lekapcsolták őt.

Tovább olvasom »

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!