Jusztina

Hídlap

Elhanyagolta kutyáját, felfüggesztett börtönt kaphat

Az Esztergomi Járási Ügyészség az állatkínzás bűntette miatt indult ügyben vádat emelt azzal a férfival szemben, aki súlyosan elhanyagolta kutyáját. Az eb olyan rossz állapotban volt, hogy a menhelyen biztosított ellátás nélkül elpusztult volna.

Hídlap

Több mint hétszázan vettek részt az Annavölgyi Téli Túrán

Hétszázketten vettek részt a 2019. évi Annavölgyi Téli Túrán. A kirándulók ezúttal is Annavölgyről és Tokodról vághattak neki a távnak, majd a két csapat a miklósbereki emlékműnél találkozott, ahol lámpáikkal rajzolták ki a bányász jelképet.

Hídlap

Negyvenhatan vágtak neki a Bányász Félmaratonnak

Gerecse Dombvidék Bányász Félmaraton címmel rendhagyó futóversenyt rendeztek térségünkben. A negyvenhat induló Csolnokról rajtolva felfutott a Getére, majd Annavölgy érintésével Sárisápra érkeztek, ahol slaggal fogadták őket. A mezőny a csolnoki tavak és pincék mellett elhaladva tért vissza a község központjába.

Hídlap

Hűtőszekrény gyulladt ki egy annavölgyi házban

Tűz ütött ki pénteken délelőtt az annavölgyi Borbély soron, ahol az egyik házban egy hűtőszekrény kapott lángra. A tűzesethez az esztergomi és bajnai hivatásos tűzoltókon kívül a sárisápi önkéntesek érkeztek ki, akik közös erővel oltották el a tüzet. Az egységek emellett két gázpalackot is kihoztak az épületből.

Hídlap

Ittasan ütötte el édesapját, vádat emeltek ellene

Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség egy felnőtt férfi ellen. A vádlott Annavölgyön saját személygépkocsijával elütötte édesapját, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hídlap

Helyreállítják a megsérült támfalat

46 millió forintos vis maior támogatást nyert az önkormányzat az annavölgyi Szabadság utca alatt található támfal helyreállítására, amely néhány hónappal ezelőtt megsérült. Az egyes munkafázisokról a közösségi oldalukon folyamatosan tájékoztatják a lakosokat.

Hídlap

Felújítják az annavölgyi polgármesteri hivatal épületét

A munkaterület átadása után elkezdődött az annavölgyi polgármesteri hivatal, valamint idősek klubja épületének energetikai korszerűsítése – olvasható az önkormányzat közösségi oldalán. Információink szerint a munkálatok néhány hónapig tarthatnak, amelynek eredményeként komfortos környezet várja majd a dolgozókat.

Hídlap

Disznólkodtak egy jót Annavölgyön

Ötödik alkalommal rendezték meg az Annavölgyi Falusi Disznótort, amelyen igazi gasztrokulturális utazásra invitálták az érdeklődőket. A standoknál járva nem csak a magyar konyha tárult fel előttünk, hanem sváb és tót ízeket is kóstolhattunk. Helyszíni riport Annavölgyről. A reggeli órákban nyolc csapat sorakozott fel a főtéren felállított sátraknál, ahol a napkelte után mindenki nekilátott a lábatlani …

Hídlap

Az annavölgyi bányaszerencsétlenség áldozataira emlékeztek

Hetvenkét évvel a tragikus kimenetelű annavölgyi bányatűz után is élénken él a tárnákban hősi halált halt bányászok emléke. A megemlékezők felkeresték azokat a temetőket, köztük a sárisápit is, ahol a szerencsétlenül járt személyeket eltemették.

Hídlap

Digitalizálták a bányásztérképeket Annavölgyön

Már az interneten is elérhetőek az annavölgyi bányásztérképek, amelyeket Mráz László nyugdíjas főaknász adományozott a település számára. Két részletben, összesen nyolc régi bányatérképet kapott Annavölgy.

Hídlap

A részvétel kötelező! Július elsején indul az Online Számla rendszer

2018. július elsejétől éles üzemben fogadja a vállalkozások számláinak adatait az Online Számla rendszer. A csaknem féléve tartó tesztüzemből még három hét van hátra a számlázó programok fejlesztésére vagy egy adatszolgáltatásra felkészített számlázó program beszerzésére.

Hídlap

Költészet napja Annavölgyön

Óvodások és általános iskolások közreműködésével ünnepelték a Magyar Költészet Napját Annavölgyön. A résztvevők verseket szavaltak el, majd Stikker László hagyományához híven két Petőfi-verset énekelt, szintetizátoros kísérettel.

Hídlap

A bányaszerencsétlenség áldozataira emlékeztek

Az 1947-es annavölgyi bányatűz áldozataira emlékeztek a hétvégén Sárisápon és Annavölgyön. A 71 éve történt szerencsétlenségben 33 bányász vesztette életét. Az évfordulón minden évben emlékműsorral koszorúzással idézik fel a tragédiát.

Hídlap