Újra tűz volt Dorogon

Újra felcsaptak a lángok Dorog külterületén, ahol ezúttal nem összehordott szemétkupac, hanem száraz fű égett – írja a katasztrófavédelemtől kapott információkra hivatkozva a Dorogi-medence. A portál úgy tudja: ezúttal mintegy három hektáros terület kapott lángra.

Avartűzhöz riasztották a nyergesújfalui tűzoltókat

Avartűzhöz vonultak ki február 9-én délután a nyergesújfalui hivatásos, valamint önkéntes tűzoltók. Nyergesújfalu területén eddig ismeretlek okokból lángra kapott egy kisebb terület, a tűz pedig az Illyés Gyula folytatásában még egy épületet is veszélyeztetett.

Vasúti töltés melletti bozótos terület égett Tokodaltárón

Eddig ismeretlen okokból kifolyólag mintegy száz négyzetméternyi terület égett október 24-én délután Tokodaltárón, a Sport utca végén, a sínek melletti töltésnél – tudtuk meg a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetőségétől. A kiérkező egységek hamar eloltották az izzó száraz füvet.

Avartűz pusztított Tokodon

Tokod sem maradhatott ki a sorból, már ami a hirtelen fellobbanó avartüzeket illeti. A lángok pénteken olyan helyszínen csaptak fel, amelyet járművel nehezen lehet megközelíteni. A helyi önkéntes egységek, valamint a Nyergesújfaluról érkező hivatásos tűzoltók ennek ellenére pár perc alatt eloltották a tüzet.

Bozóttüzeket fékeztek meg a térség hivatásos és önkéntes tűzoltói

Bajót, Kesztölc, Nagysáp majd később Annavölgy és Tokod-Ebszőnybánya határában is felcsaptak a lángok szerdán, amelyeket a térség hivatásos és önkéntes tűzoltóinak nagy nehézségek árán sikerült megfékezniük. A száraz, szokatlanul meleg idő kedvez a bozóttüzeknek, amelyek a szeles időben könnyen továbbterjedhetnek.