Az Esztergomi Járásbíróság jogerősen 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki a lányát rendszeresen bántalmazta – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.
Címketár:bántalmazás
Ütötte, késsel megszúrta élettársát, majd bekötötte a sebeit
Ittas állapotban élettársát ököllel bántalmazta, majd konyhakéssel is megszúrta az a férfi, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség.
Mindketten ugyanazt a nőt fenyegették meg
Az Esztergomi Járási Ügyészség a zaklatás bűntette, és a zaklatás vétsége miatt indult ügyben két férfi ellen emelt vádat, mindketten ugyanazt a nőt fenyegették meg. A vádlottakkal szemben elzárás büntetést indítványozott az ügyészség.
Rács mögé kerülhet a leányvári zaklató
Börtönbüntetést is kaphat az a leányvári férfi, aki szakításuk után bántalmazta, folyamatosan zaklatta és kamerával megfigyelte volt élettársát. A sértett az eljárás során tizenkét alkalommal terjesztett elő magánindítványt a vádlott zaklató, a házijogot megsértő magatartásai miatt.
Arcon ütötte fél éves kislányát, felfüggesztett börtönt kaphat érte
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt az apát, aki 2018 decemberében szemen ütötte fél éves kislányát. A gyermek életkorára való tekintettel nem tudott védekezni a támadás ellen. Egyébként az apuka már korábban is volt börtönben, 2016-ban szabadult a rácsok mögül.
Telefon miatt ütlegelte és húzta végig a földön élettársát egy férfi Esztergomban
Benzinkúton bántalmazta az élettársát az a férfi, akivel szemben garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség. A páros kapcsolata amúgy is bővelkedett konfliktusokban, de amit a férfi tett, arra nincsenek szavak. A vádlottat akár felfüggesztett fogházbüntetésre is ítélhetik.
Vádat emeltek a korcsolyázó fiatalt bántalmazó ittas férfi ellen
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy fiatal felnőtt férfi ellen, aki ittas állapotban, korcsolyázás közben kezdett ki egy kiskorúval, majd az esztergomi korcsolyapályáról távozó sértettet követte és többször meg is ütötte.
Vádat emeltek az alkalmi szexpartnerét kirabló férfi ellen
Az Esztergomi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy ittas férfival szemben, aki erőszakkal akarta visszavenni a sértettől azt a kétezer forintot, amelyet a tervezett szexuális aktusért cserébe adott át neki. A vádlott ennek érdekében bántalmazta a sértettet, majd eltulajdonította az értékeit.
Vádat emeltek a hajléktalant megverő férfiakkal szemben
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádiratot nyújtott be azzal két férfival szemben, akik Esztergom belvárosában egy hajléktalan férfit bántalmaztak a nyílt utcán. A sértett hiába menekült: utolérték, falhoz szorították, majd addig ütötték, amíg földre nem került.
Párjának barátnőjét hibáztatta a szakításért, ezért megverte
Az Esztergomi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a 37 éves pilismaróti férfival szemben.
Eltörte a felesége orrát egy férfi Esztergomban
Az Esztergomi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az 54 éves esztergomi férfivel szemben, aki megverte a feleségét.