Havazik a Börzsönyben

Fagypont közelébe csökkent a hőmérséklet, emiatt október 30-án délelőtt bekövetkezett a halmazállapot-változás és megjelentek az első hópelyhek a Börzsönyben található 864 méter magas Nagy-Hideg-hegyen. A havazást az Időkép kameráján lehet nyomonkövetni.

Eltévedt és sérült túrázókat mentettek a Börzsönyben

Több bajbajutott kirándoló kért segítséget a katasztrófavédelemtől október 23-án – tudtuk meg Csámpai Attila tűzoltó századostól, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. A hivatásos egységek mellett az önkéntes tűzoltók is kivették a részüket a mentésből és a keresésből.

Megtisztítanák a szeméttől a Morgó-patakot

Augusztus 31-én nagyszabású pataktakarításra várják az érdeklődőket Szokolyán. A Patakmentők remélik, hogy minél többen elmennek, csatlakoznak a Szökolya csoporthoz és közös erővel megtisztítják a Börzsönyben lehulló csapadékot befogadó vízfolyást.

“Szokolya Zöld Szíve örökké dobogjon!”

-A tankert segítséget nyújthat ahhoz, hogy a felnövekvő generáció tagjai is olyan felelősségteljes felnőtté váljanak, akik óvják, védik és becsülik környezetüket – jelentette ki dr. Nagy István agrárminiszter Szokolya Zöld Szíve Ökológiai Szemléletű Madárbarát Tan- és Élménykert avatóünnepségén.

Extrém futók és kerékpárosok veszik birtokba Márianosztrát

A MINEKRAFT Challenge keretében keretében extrém futók és kerékpárosok népesítik be szombaton a települést. A focipályán gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A helyszínen DJ Dominik is fellép, akit a Crazy Granat koncertje követ majd.

Megtisztították a Morgó-patak partját

Két zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze az önkormányzat munkatársai a Morgó-patak partjáról a posta és a csarnok közötti szakaszon – írja a Kismarosi Kikiáltó. Információink szerint a szemét döntő többségében emberi tevékenység eredményeként került a most megtisztított területre.

Felavatták a Királyréti Kirándulóközpontot Szokolyán

Átadták a 205 millió forintból megépült Királyréti Kirándulóközpontot csütörtökön, Szokolyán. A többfunkciós épület nem csak turisztikai szolgáltatást nyújt, hanem hely- és gazdálkodástörténeti bemutatót is kínál a Börzsönybe látogatóknak. A beruházásnak köszönhetően egyre többen választhatják úti célul a hegységet.

Katolikus iskolák számára gyűjtenek

Február 24-én, a hónap utolsó vasárnapján országos adománygyűjtést szerveznek a katolikus iskolák javára. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóosztályának tájékoztatása szerint az adakozók a katolikus templomokban a szentmisék során járulhatnak hozzá az oktatási intézmények fenntartásához.

Lehetetlen dolgokat tervez a WWF a Csarna-völgyben

Jelenleg is létezik a Csarna-völgyi kisvasút, a működtető önkéntes egyesület szerint a WWF nagyokat csúsztatott kommunikációjában. Varga Zsombor, a Kisvasutak Baráti Körének elnökségi tagja azt mondta, egy olyan hecc kampány indult el, amelyben azt állította a WWF, hogy a kisvasútépítés és – működtetés, valamint a hiúzok élőhelye egymást kizáró alternatívák, ez azonban nem igaz.

Pongrácz János: Hecckampány volt csak a WWF kisvasúti akciója

Hatalmas port kavart az utóbbi hetekben a Csarna-völgyben lévő kisvasút felújításának terve. A projektet azonban többek szerint álhírekre alapozva megtámadta a WWF, és meg is hiúsult a beruházás. Legalábbis egy ideig még biztos nem jár majd teljes szakaszon kisvasút a Csarna-völgyben.

Fokozott körültekintésre kérik az erdőlátogatókat

A napokban kezdődött szarvasbőgéssel egyidejűleg kezdetét veszi az őszi vadászszezon is. Az Ipoly Erdő Zrt. működési területén, az általa kezelt vadászterületeken bár hivatalos erdőlátogatási korlátozást nem kezdeményezett az erdészeti hatóságnál, mégis fokozott óvatosságra kéri a túrázókat, erdőlátogatókat.

Útnak indultak az Erdei Vándorok

Száznál is több csoport, közel háromezer diák és pedagógus jelentkezett idén nyáron az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett egyhetes túrákra, amelyek a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, valamint a Pilis természeti és kulturális értékeivel ismertetik meg a diákokat.

Visszatért a farkas a Börzsönybe?

Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre számolt be egy nem mindennapi felfedezésről. Január 24-én reggel éppen egy másik, ritkán látott nagyragadozó, a hiúz nyomait kereste a friss hóban, amikor egy nagyobb kutyáéhoz hasonló lábnyomra lett figyelmes.