Sziklakitermelés miatt egy pályán közlekednek a vonatok a hétvégén a Dömösi átkelésnél

Sziklakitermelést végeznek április 9-10-én, az időjárás okozta károk megelőzése érdekében a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon a Dömösi átkelés megállóhelynél – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A munkavégzés miatt a vonatok csak egy vágányon közlekednek.

Változik a mentrend a hétvégén a szobi vasútvonalon

A Budapest–Vác–Szob vonalon február 12-én és 13-án egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, egyes vonatokat pedig töröltek, mert Dunakeszi és Göd között pályakarbantartási munkákat végeznek – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Veszélyes fákat, bozótot vágnak ki, módosul a vonatok menetrendje

Január 8-án, szombaton és 9-én, vasárnap pályakarbantartási munkálatok miatt módosol néhány vonat menetrendje a Budapest-Vác-Szob, illetve a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalakon – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Gázolás és biztosítóberendezés hiba miatt volt fennakadás a szobi vasútvonalon

Október 12-én, kedden este Dunakeszi és Göd között halálra gázolt egy embert egy nemzetközi vonat, másnap pedig Rákosrendezőnél elromlott a biztosítóberendezés, ami szintén fennakadást okozott a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon.

Elkapták a vonatokon bujkáló migránsokat

A szlovák és magyar rendőrök ismételten együtt láttak el közös járőrszolgálatot a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon. Az egyenruhások szeptember 22-én, szerdán a nemzetközi szerelvényeken utazó ki-, és belépőket ellenőrizték – írja a police.hu.

Kisiklott egy tehervonat, mindkét vágányt lezárták Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között

Egy baleset miatt mindkét vágányt le kell zárni Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között a szobi vasútvonalon; szerdán is korlátozásokra, késésekre kell készülni – tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese kedd este az MTI-t.

Szikla kitermelés miatt módosul a menetrend a szobi vasútvonalon

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek: a szobi vasútvonalon szikla kitermelés miatt lép életbe változás.

Rákosrendezőnél gázolt a vonat, késésekre kell számítani az esztergomi és a szobi vonalon

Január 27-én, reggel 5 órakor, a Szobról Budapestre elindult 2359-es számú S70-es vonat Rákosrendező állomásnál elgázolt egy embert – közölte a MÁVINFORM. Reggel 6:30-tól a helyszínelés miatt mindegyik vágányon szünetelt a közlekedés, 7 órától két vágányon mehetnek a szerelvények.

Tevékenyek a graffitisek a szobi vasútvonalon

Az esztergomi vasútvonalon kevésbé jellemzőek a graffitizésből adódó rongálások, ott leginkább a belső oldalfalakat vagy az ülések háttámláját firkálják össze – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától. Ezzel szemben a szobi vasútvonalon jóval több problémát okoznak az „utcaművészek”.

Új, komfortos utasbeállók épülnek a szobi vasútvonalon is

A MÁV az utaskomfort színvonalának növelése érdekében, mintegy húsz helyszínen új típusú utasbeállót épít ki – olvasható a vasúttársaság közleményében. Jó hír, hogy a Budapest-Vác-Szob vasútvonal néhány megállóját is érintik a fejlesztések.

Vasárnaptól újabb emeletes vonat jár a szobi vasútvonalon

December 13-án újabb KISS motorvonat kezdi meg az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Vác-Szob vonalon, így már öt emeletes vonatot vehetnek igénybe az utasok a váci és kettőt a ceglédi vonalon. Összesen hét emeletes szerelvény jár majd a két legforgalmasabb elővárosi vonalon.

Halálos gázolás történt a szobi vasútvonalon

December 8-án, kedden este egy Szobra tartó G70-es járat (2308-as vonat) Káposztásmegyernél elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette – közölte a MÁVINFORM. A helyszínelés végéig a Budapest-Vác-Szob vasútvonal Rákospalota-Újpest és Dunakeszi állomások közötti szakaszán csak egy vágányon közlekednek a vonatok.

Befejezték a helyreállítást a Zebegény és Nagymaros közötti vonalszakaszon

Rétvári Bence, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy befejezték a nyár eleji esőzések okozta károk helyreállítását a Budapest-Vác-Szob vasútvonalán Nagymaros és Zebegény közötti vonalszakaszán.

Gázolás történt a szobi vasútvonalon

A Nyugati pályaudvarról Szobra 13:25-kor elindult G70-es vonat Dunakeszi-Gyártelep előtt elgázolt egy embert – közölte a MÁVINFORM. Az állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a baleset miatt a Budapest-Vác-Szob vonalon 15-20 perccel meghosszabbodik a vonatok menetideje.

Vonatpótló buszok közlekednek ma is Szob és Nagymaros között

A szobi állomás közelében történt kábelvágás végleges helyreállítása ma napközben várható, ezért továbbra is ideiglenes közlekedési rend érvényes a Budapest–Szob vonalon – közölte közösségi oldalán a MÁVINFORM.

Műszaki hiba okoz fennakadásokat a szobi vasútvonalon

Csütörtök hajnalban meghibásodott a biztosítóberendezés Nagymaros és Szob között, ezért a szobi vonalon ezen a szakaszon 20-30 perccel megnőhet a menetidő, járatkimaradásokra is számítani kell – közölte korábban a MÁVINFORM.

Újra közlekedik emeletes vonat a Dunakanyarban

Újra forgalomba állt hétfőtől az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Nyugati-Vác-Szob vasútvonalon – írja az MTI. Rétvári Bence Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón elmondta: manapság ez az egyik leginkább kihasznált vasútvonal, melyen naponta 60 ezren közlekednek.

Augusztus 24-től újra útnak indul az emeletes vonat a Dunakanyarban

Augusztus 24-én újra útnak indul a KISS emeletes motorvonat a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon, és várhatóan szeptemberben kezdheti meg a következő jármű is az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Félpályán újraindulhat a forgalom Nagymaros és Zebegény között

Zajlik a helyreállítás, jelen számítások szerint jövő hét elején újraindulhat félpályán az autó- és buszforgalom a 12-es út Nagymaros és Zebegény közötti szakaszán. Dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán számolt be a munkálatokról. Mint arról beszámoltunk, június 17-én nagy mennyiségű eső hullott a térségben, melynek következtében sár és hordalék zúdult a 12-es […]