Lassan már hagyomány, hogy ha május elseje, akkor Nagy futam. Még vagy 5-6 évvel ezelőtt voltam először, ahhoz képest azért sokat változott a rendezvény, de a lényeg maradt: hadd lásson a nép a “legbelebb” belvárosban versenyautókat, hadd remegjenek az üvegek a tiltáson forgatott, nyitott kipufogós gépektől. És persze az egész végén a légi parádé, Besenyei Péterrel és az ő szokásos Lánchíd alatti átrepülésével.
Címketár:cargineering
Glamour-napok férfiaknak – Oldtimer Premier 2018 (Cargineering blog)
Olyan autókon legeltethetted a szemed, amik mellett eltörpült az, hogy a Glamour-napok miatt az üzleteket is végig kellett szenvedni a kismillió ember közt, hogy az ember kedves párja is úgy érezze, nem hiába szeltétek át az egész várost szombat délelőtt.
VW Up!, mint limuzin? Mit tud a Mol Limo? – Cargineering blog
Minden nagyon flottul ment, csak be kellett vágódni, kivenni a kesztyűtartóból a kulcsot és tűz! Elméletben! A gyakorlat kicsit mást mutat.
Köcsög BMW-s lettem II. rész – Cargineering blog
Egyesek szemében varázsszó, mások szemében egyenesen szitokszó: E36. Pedig sokak szerint ez az egyik utolsó, igazi 3-as BMW. Nem tagadás, a legszebb, legidőállóbb forma az E46-é. Az utolsó két kör lámpás, az E30 egy ikon. Tehát az E36 egy kicsit mostohagyerek. Akkor mire fel ez a nagy imádat és rajongó tábor?
Vigyázat, függőséget okoz! – Techno Classica Essen – Cargineering blog
Állítólag világvásár. Meg Európa egyik legnagyobb old-timer találkozója. Bíztam a németekben, hiszen ők nem szoktak az ilyesmivel viccelni. Jól tettem, igazam lett!
Autóskesztyűt fel, váltót egyesbe, és padlógáz! A megunhatatlan MX-5 – Cargineering blog
Meg is jött, keresztben, csikorgó kerekekkel, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A tulaj első mondata:
– Itt a kulcs, az olaj meleg, ne kíméljétek!
Hivatalosan is megnyitottam a motoros szezont – Cargineering blog
Gondolom, a motoros társaim átérzik azt a várakozást, ami az első szép, tavaszi napot megelőzi. Mikor már van ereje a napnak, délutánra a reggeli pára is felszárad az aszfaltról, mikor napszemcsi is kell az utcára, na ilyenkor már bizsereg a motoros tenyere.
12 tanács, hogyan ne(!) menj a genfi autószalonra
Tudom, ma már mindent a neten mutatnak be, de azért minden igazi autóbolondnak ezt élőben is látnia kell!
Köcsög BMW-s lettem – Cargineering – szubjektíven az autókról 1. rész
Szombat este ott álltam a kerekestelepi családi ház pincéjénél, és ahogy kinyílt a garázsajtó, én már láttam magam, ahogy napszemcsiben, elhúzott napfénytetővel és a barátokkal, párommal csapatunk le Almádi felé, távolban a délibábos Balatonnal… (ez meg is történt, csak az utolsó 30 km kötélen lett abszolválva.)
Figyelem, új rovattal jövünk!
Érdeklik az autók, motorok, hajók, repülők, biciklik? Gyakorlatilag minden, ami mozog? Akkor legújabb sorozatunkat pont Önnek találtuk ki! Minden hét vasárnapján új résszel jelentkezik a Cargineering! Vigyázat: erősen szubjektív lesz! Öveket bekapcsolni, kezeket a volánra, nemsokára rajtolunk!