Magyarország szépeivel engedtek el egy sérült madarat a dömösi állatmentők

Dömösön jártak Magyarország Szépei, akik a helyi madármentő központtal egy mentett gémet engedtek vissza a természetbe. A szépségverseny döntősei megismerkedtek a madárral, a történetével, ami élő példa volt a vízparti szemetelés okozta bajokra.

A faluházban fogadja az ügyfeleket a dömösi polgármesteri hivatal

A dömösi községháza felújítása miatt, június 18-tól az ügyfélfogadás a faluházban lesz változatlan
időpontban, amely a könyvtár működésére is vonatkozik. A költözés miatt június 11-15. között a hivatal és a könyvtár zárva tart, az ügyfélfogadás szünetel.

Újra jár az átkelőhajó a Duna két partja között

Akár hajóval is átkelhetünk a Dunán, a MAHART PassNave újraindítja ugyanis járatát a folyó bal partján lévő dömösi vasúti megálló és a túlparton lévő kikötő között. A hajóval mindössze 10 perc alatt kelhetnek át az utasok a Dunán.

Korszerűsítik a dömösi önkormányzat épületét

Több mint 57 millió forintból valósulhat meg az dömösi önkormányzat épületének energetikai korszerűsítése. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően szigetelik a falakat és a födémet, kicserélik a nyílászárókat, egy energiatermelő, napelemes rendszert építenek ki és akadálymentesítik az épületet.

Könyvet írtak a dömösi madármentőről

Könyv született a dömösi Márton Andrásról és munkájáról, aki családjával együtt időt, energiát és pénzt nem sajnálva menti a bajba jutott állatokat, elsősorban madarakat. Néhány hete Dr. Sütő András állatorvos írta meg az egyik általa nevelt kis gólya történetét.

2019-re elkészül a dömösi látogatóközpont

A természet és a környezet védelme a kormány számára nemzeti ügy. Ebben az uniós ciklusban a környezetvédelmi beruházások mértéke meghalad minden korábbi szintet – mondta a földművelésügyi miniszter szombaton, a Duna-Ipoly Nemzeti Park húszéves fennállását ünneplő Dömösi Zöld Forgatagon.

Kiemelkedő fejlesztések Komárom-Esztergom megyében

Számos ökoturisztikai és infrastrukturális beruházás, kulturális fejlesztés zajlik Komárom-Esztergom megyében, amelyek egyfelől növelik a térség turisztikai vonzerejét, másfelől pedig kedvezőek a helyi vállalkozások számára is – nyilatkozta a hirado.hu-nak Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Komárom-Esztergom megye fejlesztési biztosa.

Elkezdődhet az Esztergomot is érintő bicikliút építése

Jövőre elkezdődhet annak a kerékpárútnak az építése, amelynek köszönhetően Süttőtől Dömösig, vagy akár Szentendréig biciklizhetünk. Az EuroVelo6 kerékpárút több településen a Duna-parton, de például a Tát-Esztergom szakaszon a gát tetején halad majd.

Élőben nézhetőek a dömösi kis gólyák

Már élőben nézhetőek a BirdMania – Dömösi Madárpark és Vadmadár-mentőközpontban cseperedő gólyafiókák. Az állatmentő szervezetnél élő a madarak fészkét 0-24 órában egy webkamera figyeli, amelynek képét bárki nyomon követheti.

2,5 milliárdhoz juthat Esztergom – interjú

Pályázatok, beruházások, kormányzati és uniós támogatások, párkányi hulladék-feldolgozók, állatvédelem és bevándorlás – ezekről a témákról kérdeztük Völner Pál igazságügyi államtitkárt, térségünk országgyűlési képviselőjét.

Megrázta az áram Zoknit, a dömösi mentett gólyát – elpusztult

Áramütés miatt pusztult el az egy éves dömösi mentett gólya. A madarat Márton András és családja nevelte egy napos kora óta, a helybéliek kedvelték, Zokni szerette az emberek társaságát. A hírt gondozója közölte a közösségi oldalon.

Újra látogatható a Rám-szakadék

A Pilisi Parkerdő örömmel tudatja az erdőjárókkal, hogy a hétvégén már újra látogatható a Visegrádi-hegység egyik legkedveltebb kiránduló helye, a Rám-szakadék. Az erdőgazdaság munkatársai a két hete extrém időjárás által okozott károkat felszámolták, így most már minden turistaútvonal járható.