Völner Pál: a vállalkozások és a munkavállalók is számíthatnak ránk a bajban

„A gazdaság támogatása egyet jelent a munkahelyek, a magyar családok megélhetésének védelmével. A járvány miatt kialakult helyzetben a cégek több fajta kormányzati segítségre is számíthatnak.” – jelentette ki közösségi oldalán dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.

Tatabányán kozultáltak a KKV szektor jövőjéről

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tavaly sikeres országos KKV-konzultáció valósult meg, amit nagyon pozitívan fogadtak a vállalkozások. Idén szeptember 8-án, kedden tartottak fórumot a megyei kamara székházában.

Újjáalakult a megyei békéltető testület

Átvették megbízóleveleiket az egyéni fogyasztói jogvitákat rendező megyei békéltető testület tagjai szerdán a Tatabányán található Megyeházán, valamint díszoklevéllel és emlékéremmel ismerték el a leköszönő tagok munkáját.

Adóváltozásokról tartottak tájékoztatót a kamarai fórumokon

Hagyomány, hogy az aktuális adóváltozásokról a megyei kereskedelmi és iparkamara és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közös szervezésében tájékoztatót tartanak év elején. A keddi szakmai napon délelőtt a tatabányai, délután az esztergomi székházban várták előadások az érdeklődőket.

Eredményes évet zár a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

A megújult tatabányai székházában tartotta meg évzáró küldöttgyűlését a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A küldöttek az eredményes év zárásáról készített beszámolót egyhangúlag elfogadták. A szervezet több szempontból is eredményes évet zár.

Mesteravató ünnepséget tartottak Esztergomban

Mesteravatót tartott november 22-én pénteken Esztergomban a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK). A Szent Adalbert Központban rendezett ünnepségen a régi, céhes hagyományok szerint tíz szakma képviselőjeként hetvenhat mester vette át oklevelét. Öt személy számára aranykoszorús mester címet adományoztak.

Pályaorientációs napot tartottak a Géza Fejedelem Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában

Pályaorientációs napot tartottak az esztergomi Géza Fejedelem Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában, melynek keretében átadták a partnercégek által felújított tantermeket is. A helyiségeket dr. Völner Pál országgyűlési képviselő és Hernádi Ádám miniszteri biztos is megtekintette.

Dr. Bures Gabriella lett a békéltető testület elnöke

Dr. Bures Gabriellát választotta új elnökének a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) mellett működő független békéltető testületet. A visszavonuló dr. Rozsnyói György kilenc évig irányította a testületet, a Kamara nevében dr. Szerencsés László, KEMKIK elnök köszönte meg a munkáját.