Gellért, Mercédesz

Hídlap

Webkamera pásztázza éjjel-nappal a Széchenyi teret

„Kedves Esztergomiak, kedves Esztergomba látogatni szándékozók! A mai naptól már webkamerán keresztül, élő képen is megtekinthető városunk főtere, ahogy azt a Bottyán-palotából látni. Az éjjellátó kamera képe az Időkép honlapján tekinthető meg.” – jelentette be Hernádi Ádám közösségi oldalán.

Hídlap

Japánnal ismerkedhetnek az Olvasókörben

Február 1-jén, pénteken 17 órakor szeretettel várnak minden Japán és a fotózás iránt érdeklődő vendéget a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Erdős Attila több mint tíz évig élt Japán fővárosában, amelynek során alkalma nyílt mélyebben betekinteni a japán emberek mindennapjaiba.

Hídlap

Nagy dobásra készülnek a Dobó gimiben!

Tizedik alkalommal szervezik meg Esztergom és térségének legnagyobb őszi családos társasjátékos eseményét idén november 17-én, szombaton a Dobó Gimnáziumban 10 és 22 óra között. Kicsik és nagyok együtt társasjátékozhatnak 12 órán keresztül. Közel 200 társasjáték lesz játékmesterek segítségével minden korosztálynak.

Hídlap

Új hajómodellel gyarapodott a Duna Múzeum tárgyi gyűjteménye

Új hajómodellel gyarapodott a Duna Múzeum tárgyi gyűjteménye – jelentette be csütörtökön az intézmény. A hajómodell sok más modell társaságában a múzeum 2019-ben nyíló új állandó kiállításának egyik gyöngyszemének ígérkezik.

Hídlap

Folytatódik az ingyenes előadás-sorozat Esztergomban

Az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány szervezésében megvalósuló előadás-sorozatra idén is sok szeretettel várnak mindenkit. Most 4 kihagyhatatlan előadással készülnek. A tavalyi év népszerű előadásai – mint például az Apa-Akadémia alapítójáé, Léder Lászlóé – rengeteg érdeklődőt vonzott a Kikapcsoló-bekapcsolóra.

Hídlap

Tanárok Éjszakája Esztergomban

Idén 5. alkalommal kerül megrendezésre a Tanárok Éjszakája, a Keresztény Múzeum és a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum (Duna Múzeum) szervezésében. E rendezvény hagyományosan a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos tematikáját követi, mely a pedagógusok számára nyújt élményekben gazdag programot.

Hídlap

Itt a Borhíd részletes programja!

Már csak néhány nap és kezdődik a Borhíd Fesztivál és Borünnep Esztergomban, a Vízivárosban. Október 5-7-ig Magyarország több borrégiója, élő koncertek, vásártér és vidámpark is várja majd a látogatókat. Mutatjuk a részletes programot!

Hídlap

Bor, mámor és Esztergom – ez a Borhíd!

Magyarország több borrégiója, élő koncertek, vásártér és vidámpark is várja a látogatókat az idei Borhíd Fesztivál és Borünnepen, amelyet október 5-7-ig rendeznek meg Esztergomban.

Hídlap

Több száz diák látogatta meg Esztergomban az Arany-buszt

A Laskai Osvát Antikvárium szervezésében szeptember 15-én érkezett meg Esztergomba a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából készült vándorkiállítás, az Arany-busz, amelyet a költő születésének 200. jubileumi évfordulója alkalmából hoztak létre.

Hídlap

Mátyás korát idézte meg az idei Ízek-Korok-Hangulatok Fesztivál

Az idei Ízek-Korok-Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál (IKH) Mátyás király korába repítette vissza a résztvevőket, akik az Erzsébet parkban táborozó hagyományőrzők segítségével a 15. század mindennapi életét ismerhették meg.

Hídlap

Az Arany-busz érkezik Esztergomba

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum országjáró vándorkiállítást hozott létre. A kiállítóbusz szeptember közepén a Laskai Osvát Antikvárium előtt parkol le, a IV. Béla kir. u. 6. alatt.

Hídlap

Idén 200 ezer forintot kap, aki megfőzi Esztergom Ételét!

Már hatodik alkalommal keresik idén Esztergom Ételét. A kulináris megmérettetés célja, hogy a versenyzők a tájjellegű étel hiányában, magyar alapanyagokból megfőzzék a város ételét. Még lehet jelentkezni!

Hídlap

Szenttamási napok Esztergomban

Számos programmal várják az érdeklődőket szeptember 14-15-én Esztergomban, a Szenttamási napokon. A hétvége alatt többek között kiállításokkal, koncertekkel, workshopokkal és gyermekprogramokkal is készülnek a szervezők. Mutatjuk a részletes programot.

Hídlap

Rejtélyek Városa programok Esztergomban

A Rejtélyek Háza 2013-ban nyitotta meg kapuit Esztergomban, azóta már 11 városban érhetőek el programjaik, melyek a nyomozni vágyóknak és krimi kedvelőknek egyaránt tartalmas szabadidős lehetőségeket kínálnak.

Hídlap

Hamarosan újra Esztör Napok

Az MNM Esztergomi Vármúzeuma idén 8. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Történelmi Napokat, Esztergom Város Önkormányzatának támogatásával. E történelmi napok Szent István korába röpítik vissza a várhegyre látogatókat augusztus 18-án és 19-én.

Hídlap

Négy nap szórakozás és kultúra Esztergomban

Már csak egy hét és kezdődik Esztergom egyik legnépszerűbb fesztiválja, a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál. A rendezvényen idén négy napon keresztül három színpaddal, koncertekkel, dj-kkel, színházi produkciókkal, ételkülönlegességekkel, vásártérrel, vidámparkkal, gyerekszigettel és sok meglepetéssel várják az érdeklődőket.

Hídlap