Néhány éve hazánkban megjelent kártevő betegíthette meg a Dorogon található, Esztergomi út menti tujasort – tudtuk meg egy, a portálunknak névtelenül nyilatkozó szakembertől. Véleménye szerint nincs hatékony védekezési mód, ezért érdemes a smaragdtuja helyett más fajokat ültetni.
Címketár:esztergomi út
Heteken belül felavathatják a dorogi Reimann Miniverzumot
Néhány hét múlva megnyithatja kapuit a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, ami egyedülálló módon mutatja majd be a Dorogi-szénmedence történelmét. A kiviteleskor némi hiba csúszott a gépezetbe, ugyanis a homlokzatra nem a megszokott bányász szimbólum került fel, de hamar sikerült orvosolni a hibát.
Kátyúba hajtott, anyagi kár keletkezett a kocsiban
A Rutin nevű telefonos alkalmazás riasztása szerint szeptember 4-én, néhány perccel 20 óra előtt baleset történt a kesztölci Esztergomi úton. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy az elsődleges információkkal ellentétben nem történt közúti baleset, viszont egy autóban anyagi kár keletkezett.
Ismét átköltöztették a dorogi buszmegállót
Ebben az évben immár második alkalommal költöztették el Dorogon, az Esztergomi úton található Városháza nevű buszmegállót. Az áthelyezésre az intermodális csomópont építése miatt volt szükség: az első ideiglenes megálló környezete a napokban munkaterületté vált, az utat és a járda egy részét elbontották.
Három autó ütközött össze Dorogon
Három személygépkocsi ütközött össze szombaton délelőtt Dorogon az Esztergomi út és a Vörösmarty utca kereszteződésében. Személyi sérülés nem történt, a műszaki mentés és a helyszínelés ideje alatt a rendőrök, valamint az esztergom-kertvárosi polgárőrök irányították forgalmat.