Élményfürdőként születik újjá a lepencei strand – derül ki a Termál Online által készített interjúból. A portál szerkesztői Vécsey Róberttel a Dreamland Holding Zrt. tulajdonában álló Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettek a tervekről és a beruházásról.
Címketár:felújítás
Javában tart a dorogi Köztársaság út felújítása
A közelmúltban elkezdődött a dorogi Köztársaság út felújításának második üteme: a kivitelezést végző cég munkatársai mintegy 600 méteres szakaszt aszfaltoznak majd újra, sőt a járdát is új, térkő burkolattal látják majd el.
Felújítják a Galagonyás hidat
Április 24-től lezárják a Felső-Kenderesi út és a Galagonyás út kereszteződésénél található Galagonyás hidat – olvasható az esztergom.hu-n. A felújítás munkálatok miatt ideiglenes forgalmi változásokra kell számítani.
Hétfőn újraindul a szobi komp
„Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy a javítási munkálatok befejeződtek és így menetrend szerint 2020.03.30-án hétfőn, 6.40-kor indul a szobi átkelésen a járat.” – írja a Szobinfó nevű Facebook oldal. A hajó felújítása befejeződött, március 27-én vízre tették és elindultak fele Szobra.
Nyárra fejeződhet be a bazilika homlokzatának felújítása
Július 15-ig fejeződhet be az Esztergomi Bazilika felállványozott oszlopainak, a lépcsőnek, a főbejárati homlokzatnak a renoválása – közölte Németh Tamás okleveles építészmérnök a helyi sajtóorgánumok képviselői számára meghirdetett munkaterület terepbejáráson.
Vízhiány lesz az esztergomi Lőrinc utca páros oldalán
Folytatódnak az Északdunántúli Vízmű (ÉDV) Zrt. által végzett ivóvízvezeték-hálózat rekonstrukciós munkálatok Esztergomban. A felújítás miatt időszakosan el kell zárni egy-egy vezetéket: december 5-én ezúttal a Lőrinc utca páros oldalán kell vízhiányra számítaniuk a lakosoknak.
Újjáépítették a pilismaróti óvoda kerítését
Átadták a Pilismaróti Mesevár Óvoda kerítését, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből építettek újjá – olvasható a község hivatalos oldalán. Az utcafronti szakasz renoválását Parti Dávid egyéni vállalkozó végezte el, aki augusztus végére végzett is a munkálatokkal.
Felújították az esztergomi Szent Erzsébet iskolát
Felújították Esztergomban az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola épületeit, amelyekben csaknem 1200 gyerek és fiatal kezdheti meg a tanévet – közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel. Az iskola tetőterében 2020 nyarára további öt új tantermet alakítanak ki.
Nem csőtörés történt, hanem hálózatfejlesztés zajlik a Kossuth Lajos utcán
Az előzetes hírekkel ellentétben nem csőtörés, hanem hálózat felújítási munkálatok miatt bontották meg az útburkolatot az esztergomi Kossuth Lajos utca és a Lőrinc utca kereszteződésénél – tájékoztatta portálunkat az Északdunántúli Vízmű (ÉDV) Zrt.
Pályakarbantartást végeznek az Esztergom-Almásfüzítő vasútvonalon
Augusztus 24-től szeptember 1-ig az Esztergom-Kertváros – Almásfüzítő vasútállomások között pályakarbantartási munkálatokat végeznek, emiatt a 4-es számú vasútvonalon a vonatok helyett vonatpótló autóbuszok közlekednek majd. A MÁV tájékoztatása szerint szeptember második hétvégéjén is megváltozik a menetrend.
Önkéntesek bevonásával szépült meg a piliscsévi óvoda udvara
A közelmúltban gyermekek helyett önkéntesek lepték el a piliscsévi óvodát, akik közös erővel megszépítették az intézményt. Somogyi Éva Anikó intézményvezető a község hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány segítségével milyen feladatokat végeztek el.
Felújítják és bővítik az esztergomi Mindszenty iskolát
A melléképületek elbontásával elkezdődött az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda iskola átépítése és felújítása. A több mint félmilliárd forintos beruházás keretében tantermekkel bővítik ki és korszerűsítik a népszerű oktatási intézményt.
30 millió forintból újult meg a bazilikához vezető lépcső
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye engedélyével, önkormányzati finanszírozásban újult meg a bazilika rámpájához vezető északi lépcsősor – írja az esztergom.hu. A Szent Adalbert Központ bejárata melletti építményt 30 millió forintos projekt keretében renoválták.
Betömik a kátyúkat a dorogi Köztársaság úton
Zöld színű festékkel jelölték meg azokat az úthibákat, amelyeket a következő napokan javítanak ki a dorogi Köztársaság úton. Idén nem először foltozzák az utat, hiszen a szakemberek télvíz elmúltával már betömtek néhány kátyút a rendkívül rossz állapotban lévő szakaszon.
Módosított menetrend lép életbe a Budapest-Szob vasútvonalon
A MÁV-START tájékoztatása szerint májusban a Nagymaros-Szob állomások között több alkalommal is pályakarbantartási munkálatokat végeznek, emiatt a 70-es számú Budapest-Vác-Szob vasútvonalon módosított menetrend szerint közlekednek majd a szerelvények.
Felújították a dági úti keresztet
Visszaállították a helyére a felújított dági úti keresztet – olvasható Csolnok község Facebook oldalán. A kőszobor renoválására többek között jótékonysági hangversenyt is rendeztek, az összefogás eredményeként a község egyik köztéri alkotása régi fényében tündökölhet.
Társadalmi munkában szépülhet meg a sárisápi focipálya
Április 13-án szombaton reggel 8 órától társadalmi munkára várja az érdeklődőket és a labdarúgás szerelmeseit a Sárisápi BSE. A községi focicsapat jelenleg albérletben játszik, a felújítás alatt álló pályájukat pedig közösségi erővel varázsolnák otthonosabbá.
Gőzerővel épül a Duna Múzeum interaktív kiállítása
Páratlan élményeket tartogat majd a látogatóknak a Duna Múzeum megújult tárlata, amelyet nyáron mutatnak be a nagyközönségnek. Tavaly márciusban bezárták a 2001 óta látható Víz-idő című állandó kiállítást, hogy a helyét a kor igényeinek megfelelő, korszerű installáció vehesse át.
Felújítják a dorogi Zrínyi iskolát
Napokon belül pedig elkezdődhet a Zrínyi iskola felújítása – olvasható a dorogi önkormányzat honlapján. A tanítás zavartalan biztosítása érdekében az iskolába járó osztályokat egy másik önkormányzati intézményben, a Dorogi József Attila Művelődési Házban helyezik el.
Négy év alatt teljesen megújul az esztergomi bazilika
Négy év alatt több mint 13 milliárd forintból teljesen megújul az esztergomi bazilika. Németh Tamás, a felújítást vezető építészmérnök az MTI-nek elmondta: a sürgős javítási munkákat már elkezdték, a teljes belső és külső felújítás négy év alatt több ütemben valósul meg.