Erős Gábor: a múltját ápoló nemzetnek jelene és biztos jövője is van egyben

„Esztergom ugyan nem mértani középpontja a Kárpát-medencének és a Trianon előtti Magyarországnak, de az emberi szívhez hasonlóan az egyik és talán legfontosabb nemzetéltető szerve” – jelentette ki Erős Gábor június 4-én, szombaton a nemzeti összetartozás napi megemlékezésen, a Prímás-szigeten lévő emlékoszlopnál.

Huszonöt zsáknyi szemetet szedtek össze az Esztergomi várhegyen

Tizenöt önkéntes összesen huszonöt zsáknyi hulladékot gyűjtött az AlterEgom március 5-i, Esztergomi várhegyre szervezett szemétszedési akciója során. A szervezet tájékoztatása szerint a résztvevők antennát, női fehérneműt, Star Wars baseball sapkát, Iphone-t és napszemüveget is találtak.

Süttői mészkőből készítik el a Bottyán szobor alapzatát

„Kedves Esztergomiak! Már a Római Birodalom is használta azt a mészkövet, amit elődeink a süttői mészkőbányákból bányásztak. Ma itt került kitermelésre az a kőtömb, amely a Széchenyi térre visszaállítandó Bottyán szobor alapzatát fogja adni” – közölte még szerdán közösségi oldalán Hernádi Ádám.

Meggyújtották az első adventi gyertyát Esztergomban

November 27-én, szombaton Hernádi Ádám polgármester gyújtotta meg az esztergomi Széchenyi téren található Szentháromság-szobor köré épített adventi koszorú első gyertyáját. Ezzel hivatalosan is elkezdődött a karácsonyig tartó négyhetes időszak.

Húsz évvel ezelőtt adták át az újjáépített Mária Valéria hidat

Október 11-én, hétfőn a Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget rendeztek Esztergomban. A rendezvényen részt vett Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és Eduard Heger, szlovák kormányfő is.

Esztergomi gátról egyeztett dr. Völner Pál és Hernádi Ádám

„A Prímás-szigeten és a Kis-Duna sétányon jártunk ma, a 2013-as árvíz évfordulóján Hernádi Ádám polgármester úrral. Az elmúlt években sokat haladtunk előre az árvíz elleni védekezési munkákban” – közölte június 9-én, szerdán közösségi oldalán dr. Völner Pál.

Ingyen elvihető virágokat helyezett ki Hernádi Ádám

„Kedves Esztergomiak! A mai napon vásároltam két tálca virágot, amit elhelyeztem a Kapcsolatok Háza udvarán” – közölte június 7-én, hétfőn délelőtt közösségi oldalán Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.

Völner Pál: Bakócz Tamás az egyházi és a világi hatalom embere is volt egyben

Bakócz Tamás esztergomi érsek halálának 500. évfordulója alkalmából emléknapot tartottak június 5-én, szombaton a Szent Adalbert Központban. Dr. Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta: Bakócz Tamás abban a világban halt meg, melyben megszületett, ezáltal már nem élte meg a középkori Magyarország bukását.

Nemzeti Összetartozás Napja: Beszédekkel, koszorúzással emlékeztek Esztergomban

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján alkalomhoz illő beszédekkel, koszorúzással és nemzeti színű szalagok felkötözésével emlékeztek meg Esztergomban a Trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulójáról.

Gyermeknapon sétahajózásra invitálják az esztergomi gyermekeket

Gyermeknap alkalmából május 30-án, vasárnap 11-16 óra között sétahajózásra invitálják az esztergomi gyermekeket – olvasható Hernádi Ádám polgármester közösségi oldalán. Szintén jó hír, hogy szombaton elindul az Esztergom-Szob-Zebegény hajójárat is.

Jól halad az Esztergomi Bringapark építése

„Készül az aszfaltozás a PumpTrack pályán!” – írta még Hernádi Ádám esztergomi polgármester a közösségi oldalán. A kivitelezés márciusban kezdődött el és azóta egyre jobb arcát mutatja a Prímás-szigeten megvalósuló beruházás.

Föld Napja Esztergomban: fákat ültettek az Erzsébet parkban

„Kedves Esztergomiak! A Föld napja alkalmából tíz darab hússzínű vadgesztenyefát (Aesculus × carnea) ültettünk el az Erzsébet parkban a Sobieski sétányon.” – közölte Hernádi Ádám polgármester április 22-én a közösségi oldalán.

Ezeket a tárgyakat rejtette az Esztergomi Bazilika 175 éves időkapszulája

Április 15-én, csütörtökön mutatták be az esztergomi Keresztény Múzeumban, hogy mi mindent rejtett a százhetvenöt éves időkapszula, amit az Esztergomi Bazilika kupolakeresztjében találtak. A kapszulát és a tárgyakat kiállítás keretében ismerheti majd meg a nagyközönség.

Jó ütemben halad az esztergomi bringapark építése

Látványos szakaszához érkezett az Országos Bringapark Program részeként épülő pumptrack bringapálya beruházása a Prímás-szigeten – számolt be a jó hírről közösségi oldalán Hernádi Ádám. A város polgármestere reméli, hogy a fiatalok hamarosan birtokba vehetik a területet.

További 450 millió forinttal támogatja a kormány az esztergomi útfelújításokat

Újabb jó hírt jelentett be közösségi oldalán dr. Völner Pál, ahol április 1-jén arról írt, hogy Magyarország Kormánya további 450 millió forinttal támogatja az esztergomi útfelújításokat, ezáltal pedig újabb utak válhatnak biztonságosabbá.

Hamarosan Esztergomban is kipróbálhatjuk a zöld buszt

„Kedves Esztergomiak! Hamarosan Esztergomban is kipróbálhatjuk a Zöld Busz Programot előkészítő mintaprojekt részeként egy hónapos tesztidőszakra városunkba érkező elektromos buszt” – jelentette be közösségi oldalán Hernádi Ádám, a város polgármestere.

Idén több utca is megújul Esztergomban

Szentgyörgymező városrészben is megkezdődtek az idei útfelújítási munkálatok, melyről közösségi oldalán számolt be Hernádi Ádám. Esztergom polgármestere azt írta, hogy a Rozetti Lázár diák utca teljesen megújul.

Online összeállítással segítik az iskolaválasztás előtt álló családokat Esztergomban

A városi iskolák legfontosabb adatait, különböző délutáni foglalkozásait, valamint specializációit tartalmazó összeállítással segíti az esztergomi önkormányzat az iskolaválasztás előtt álló szülőket. Az is kiderül, hogy melyik intézményben kik lesznek az első osztályos tanítónők.

Útfelújítási munkálatok kezdődnek Esztergom-Kertvárosban

„Kedves Esztergomiak! 2021. február 25-én megkezdődik a 111. számú főút egy újabb – mintegy 1 kilométeres – esztergom-kertvárosi szakaszának teljes felújítása” – jelentette be szerdán Hernádi Ádám polgármester a közösségi oldalán.

Mától kerékbilincseket szerelhetnek fel Esztergomban a tiltott helyen parkoló járművekre

„Lejárt a türelmi időszak, január 11-től megkezdjük a kerékbilincs alkalmazását a tiltott helyen parkolás szankcionálására, valamint a jövőben a szabálytalanul elhelyezett gépjárműveket elszállítjuk!” – közölte közösségi oldalán Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.