Páros csónakos pergetőverseny Neszmélyen

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége számára fontos a horgásztársadalom minden szakágának igényét kielégíteni, ezért a pergetősöknek rendezték meg az idei évet lezáró utolsó versenyt a neszmélyi Duna-ágban – közölte a KEMHESZ.

Jó hangulatban telt a halloweeni horgászverseny Sárisápon

Harminc fő részvételével rendezték meg november 1-jén a sárisápi horgásztavon a Halloween horgászversenyt. A családias hangulatú megmérettetésen a versenyzők dolgát a rendkívül hideg, déli szél nehezítette, ám így is horogra akadt néhány méretes példány.

Baráth Sándor emlékversenyt tartottak a sárisápi horgásztavon

Július 25-én rendezték meg az első Baráth Sándor emlékversenyt a sárisápi horgásztónál. A Tokodaltárón található Rosenberg cég a tó egyik felét bérelte ki: a parton a vállalat tizenhat dolgozója próbált szerencsét, eközben pedig volt kollégájuk emléke előtt is lerótták tiszteletüket.

Ifjúsági és serdülő horgászok mérték össze tudásukat

Ötvenegy versenyző, köztük tizenhárom leány vett részt a hétvégén megrendezett 43. Országos Ifjúsági és Serdülő Horgászvetélkedő megyei döntőjében. A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) megmérettetésén két ezüstérmet zsebeltek be az esztergomi versenyzők.

Csapatbajnokságban vetélkedtek megyénk horgászai

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a napokban rendezte meg a felnőtt megyei halfogó horgász csapatbajnokság A és B csoportjának versenyét, valamint a női egyéni halfogó megyei bajnokságot. Mindhárom rendezvényt Kecskédi Öreg-tavon tartották.

Országos bajnokságon szereztek bronzérmet a Komárom-Esztergom megyei horgászok

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége több évtizedes szünet után ebben az évben újra indított csapatot a sportág legnehezebb és egyben legnívósabb versenyén, a XXVII. Klubcsapatok Országos Bajnokságán Szegeden. A visszatéréshez jó eredmény is dukált, hiszen az alakulat bronzérmet szerzett.

Törpeharcsafogó versenyt rendeznek Csolnokon

Augusztus 25-én ingyenes törpeharcsafogó versenyt rendez a Csolnoki Sporthorgász Egyesület. A Csolnoki horgásztónál tartandó megmérettetésen egy horoggal felszerelt botokkal versenyezhetnek a horgászok, akik reggel 8 órától kezdve négy órájuk van arra, hogy minél szebb és nagyobb halakat fogjanak ki a vízből.

Két nap alatt fél tonna halat fogtak a sárisápi horgászversenyen

498 kilogramm fogtak ki a sárisápi horgásztavon megrendezett 48 órás páros horgászverseny résztvevői, akik éjt nappallá téve küzdöttek a dobogós helyezésekért. Az első helyet 87,75 kilogrammos teljesítménnyel a Turi Attila – Pulai Krisztián páros végzett.

Méretes csukák akadtak horogra a pergető versenyen

Huszontöt versenyző összesen 2003 centiméternyi halat fogott a tizedik alkalommal megrendezett Március 15-i Pergető Versenyen. A Kerek-tavi sportrendezvényen a nemzeti ünnep alkalmából kokárdát tűztek magukra a horgászok, akik egy 67 centiméteres süllő kivételével kizárólag csak csukákat fogtak ki a vízből.