Magyar Falu Program keretén belül újul meg két járdaszakasz Kesztölcön

A kesztölci önkormányzat 2019 tavaszán mintegy 4,94 millió forint támogatást nyert járdaépítésre a Magyar Falu program keretén belül – írja a kesztolc.hu. A kivitelezés már elkezdődött, a munkálatok március elejére fejeződhetnek be.

Villanyoszlopnak csapódott egy kukásautó Kesztölcön

Szeptember 28-án, hétfő délelőtt fa villanyoszlopot döntött ki egy kukásautó Kesztölcön, az Ady Endre utcában – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A helyszínre műszaki mentés céljából az esztergomi hivatásos, valamint a kesztölci önkéntes tűzoltók vonultak ki.

TOP-os fejlesztés valósulhat meg Kesztölcön

Összesen 180 millió forint támogatást hagyott jóvá a napokban az Irányító Hatóság a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban – tájékoztatott Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. Kesztölc is újabb projekt valósulhat meg.

Multifunkciós traktort és óvodai játszótéri eszközöket adtak át Kesztölcön

Február 28-án, pénteken adták át a Magyar Falu Program keretében megvalósult kesztölci beruházásokat és eszközfejlesztéseket. Az önkormányzat az elnyert támogatási összegeket közterület karbantartó jármű, új óvodaudvari játékok és eszközbeszerzésre fordította.

Jó hangulatban telt el a Kesztölc-Búcs asztalitenisz verseny

Ismét megszervezték a már hagyományosnak mondható és baráti találkozónak számító Kesztölc-Búcs asztalitenisz versenyt. A játszmák mellett az ebéd is jó hangulatban telt, a felek pedig megfogadták, hogy a jövőben tovább mélyítik a két testvértelepülés közötti “sportbarátságot”.

Eltiltották a vezetéstől, mégis volán mögé ült a sárisápi férfi

Őrizetbe vették és gyorsított eljárásban bíróság elé állítják azt a sárisápi férfit, akit Kesztölcön kaptak el a dorogi rendőrök. Az igazoltatás során kiderült, hogy a sofőrt a Fővárosi Bíróság végleg eltiltotta a vezetéstől, ennek ellenére mégis volán mögé ült.

Kamionról lehulló jég okozott kis híján balesetet

Ponyvás teherautó tetejéről lezuhanó jégtábla okozott kis híján balesetet december 3-án a 10-es főút kesztölci elágazás és Leányvár közötti szakaszán – derül ki H. Szilvia bejegyzéséből. A hölgy lélekjelenlétén múlt, hogy nem a szélvédőjét, hanem “csak” a rendszámtábláját törte össze a jég.

Tábortüzet gyújtanak Kesztölcön az év leghosszabb éjszakáján

December 21-én, óriási máglya állításával, majd a farakás meggyújtásával ünneplik az év leghosszabb éjszakáját Kesztölcön. A helyszín ezúttal nem a Cseresznyéshát, hanem a Pálos Gyógynövénykert lesz, amely szintén a Hungaroringnek nevezett mezőgazdasági út mellett található.

Fogházbüntetésre ítélhetik az ittas sofőrt

Amennyiben bűnösségét elismeri és lemond tárgyalási jogáról, úgy egy év letöltendő fogházbüntetésre ítélhetik, emellett pedig nyolc évre eltilthatják a vezetéstől azt a személyt, aki még májusban érvényes jogosítvány nélkül és ittasan közlekedett Kesztölc belterületén.

Idegenhonos kaktuszfajra figyeltek fel Kesztölc térségében

Invazív kaktuszfaj terjed a Vértesben – ezzel a szalagcímmel jelent meg a közelmúltban egy cikk az Index.hu-n, melyben azt írják: több négyzetmétert beborít a Coloradói fügekaktusz. A Pilisi Parkerdőtől megtudtuk, hogy Kesztölc térségében pedig egy másik, nem őshonos növényre, az ördögnyelvkaktusz néhány egyedére találtak rá a szakemberek.

Tehergépkocsi és személyautó ütközött össze Kesztölc határában

Személyi sérüléssel járó baleset történt október 24-én, a reggeli órákban a 117-es út kesztölci szakaszán. Rendőrségi információk szerint a „TSZ útként” ismert kereszteződés előtt egy tehergépkocsi és személyautó ütközött össze. A helyszínelés alatt rendőrök irányították a forgalmat.

Ők vezethetik a következő öt évben az Esztergomi járás településeit

A várakozásoknak megfelelően Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) lett Esztergom polgármester, aki a leadott érvényes szavazatok 58,28 százalékát szerezte meg. Azt is kijelenthetjük, hogy azokon a településeken volt magasabb a részvételi arány, ahol egynél több jelöltre lehetett szavazni.

A választásra jogosultak harmada már szavazott Esztergomban

15 óráig a választásra jogosultak 32,31 százaléka, azaz 7526 fő járult az urnák elé Esztergomban. A második számú választókerületben a 842 választópolgár közül már 370-en leadták voksukat a számukra leginkább alkalmas jelöltre, a 22. számú szavazókör jelenleg a sereghajtó: ott mindössze 124-en szavaztak délután három óráig.

Országszerte kilencvenezren szavaztak az első órában

A valasztas.hu adatai szerint a szavazókörök nyitásától eltelt egy óra alatt a választásra jogosultak 1,12 százaléka adta le voksát, vagyis 89.867 fő járult az urnák elé. Esztergomban későn keltek az emberek, hiszen reggel 7 óráig “csak” 228-an mentek el szavazni.

Képviselőket és polgármestereket választ az ország

Nagy várakozás előzte meg október 13-át, ugyanis ezen a napon hazánk szinte összes településén önkormányzati választásokat tartanak. Térségünk egyes községein szoros küzdelem várható, ugyanis vannak helyek, ahol ötnél is több aspiráns pályázik a polgármesteri székre.

Háromszor vezette ittasan segédmotorját a kesztölci férfi

Háromszor érte tetten a rendőrség azt a kesztölci férfit, akivel szemben kétrendbeli ittas járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség. A peches sofőr nem először szegült szembe a törvénnyel, hiszen korábban lopás miatt közmunkára is ítélték.

Hivatalosan is megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark

Ünnepélyes keretek között adták át a Pilisi Sziklák Natúrpark alapító oklevelét szeptember 25-én a kesztölci művelődési házban. Az okmányt dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára nyújtotta át Nyírő Andrásnak, a natúrpark munkaszervezeteként tevékenykedő Virágzó Kesztölc Egyesület elnökének.

Szemétkupac égett Dorog határában

Eddig ismeretlen okokból kifolyólag összehordott szemétkupac kapott lángra Dorog határában, Kesztölc külterületén szeptember 23-án. A fekete gomolygó füstöt néhány kilométeres távolságból is látni lehetett. Egyesek úgy vélik, hogy szándékos gyújtogatás történt, amely a környéken nem ismeretlen fogalom.

Megyejáró Hódító Túrát rendeztek Kesztölcön

Kétszáznál is többen vettek részt augusztus 31-én a Megyejáró Hódító Túrák kesztölci állomásán. A szervezők a vadregényes Postás úton is végigvezették a kalandorokat, majd az Erdészház Turistaszálló udvarán hamisítatlan lecsős vadpörkölttel fogadták a megfáradt kirándulókat.

Hódító túrát rendeznek Kesztölcön

Pilisi Barangolások néven rendezik meg augusztus 31-én, Kesztölcön a Megyejáró Hódító Túrák következő állomását. A kirándulók egy 4 kilométeres, könnyed, babakocsival is kellemesen teljesíthető, valamint nagyobb kihívásokat ígérő 13 kilométeres távot járhatnak végig.