Málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Kismaroson

Nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek meg január 19-én Kismaroson a málenkij robotra elhurcolt lakosokról. Dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője elmondta: reméli, hogy a jövőben a kommunizmus áldozatainak is lesz nemzetközi emléknapja.

Patakba hajtott egy Suzuki Swift Kismaroson

Öt méter mély patakmederbe csúszott egy Suzuki Swift típusú személygépkocsi január 15-én, szerdán délután Kismaroson, a Szokolyai úton – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Információink szerint a balesetben senki sem sérült meg.

Új iskolákat építenek, meglévőket bővítenek Pest megyében

Öt Pest megyei tankerületi központban tizenhat köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány mintegy hatvan milliárd forintból – jelentette be Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Minisztere Budapesten. A fejlesztés mintegy tizennégyezer gyermeket érint. Az országos program Kismarost is érinti.

Vonat, valamint autó ütközött össze Nagymaros és Verőce között

Személygépkocsival ütközött össze a Nyugati pályaudvarra tartó Z70-es vonat Nagymaros és Verőce között – közölte a MÁVINFORM. Azt írják, hogy az átjáróban jól működött a fénysorompó, az autó a tiltó jelzés ellenére hajtott a sínekre. A vonaton nem sérült meg senki.

Országszerte, köztük a Dunakanyarban is megújulnak a vasútállomások

Gőzerővel zajlik a MÁV utasforgami terek komfortnövelését szolgáló „50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási programja, melynek keretében ősszel az ország legforgalmasabb állomásain, köztük a Budapest-Vác-Szob vasútvonal egyes helyszínein is elkezdődnek a felújítási munkálatok.

Temérdek viharkárt számoltak fel térségünk tűzoltói

Az elmúlt napokban kidőlt fákhoz, az erős szél által megbontott tetőkhöz és kigyulladt melléképülethez riasztották
térségünk tűzoltóit. A Komárom-Esztergom és Pest megyei szóvivők részletesen beszámoltak arról, hogy hol mikor kellett beavatkozniuk az egységeknek.

Balatonföldvár csapata nyerte meg az idei Székely Kupát

A napokban négycsapatos labdarúgó tornát rendeztek Kismaroson, amelyen a vendéglátók mellett Balatonfenyves, Balatonföldvár és Zetelaka csapatai léptek pályára. A fináléban fordulatokban gazdag perceket láthatott a közönség, végül a Balatonföldvár 4:3-as sikerével elhódította a trófeát.

Biztonságosabbá tennék a kismarosi halálos vonatbaleset helyszínét

Megvizsgálja a MÁV, hogy miként lehet biztonságosabbá tenni azt a kismarosi vasúti átjárót, ahol augusztus 21-i halálos vonatbaleset történt – jelentette be dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán. A politikus azon dolgozik, hogy mihamarabb konkrét lépések történjenek és a jövőben megelőzzék a hasonló eseteket.

Halálos vonatbaleset történt Kismarosnál

Halálos baleset történt szerdán este Kismaros és Nagymaros között – írja a police.hu információra hivatkozva a hirado.hu. Az eddig információk szerint a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott egy személygépkocsi, amely összeütközött egy nemzetközi vonattal.

Új utcabútorokat helyeztek el Kismaroson

Kilenc praktikus, pihenést és kikapcsolódást szolgáló elemmel gazdagadott a kismarosi Duna-part – írja a Kismarosi Kikiáltó. A portál szerint a régi, elhasználódott, piros színű ülőalkalmatosságok helyét kényelmesebb, komfortosabb eszközök vették át.

Oldalára borult egy autó Kismaroson

Oldalára borult egy személygépkocsi pénteken délelőtt Kismaroson, a Mély úton – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Csámpai Attila tűzoltó százados, Pest megyei szóvivő elmondta: a riasztást követően a váci hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre és azonnal hozzáláttak a munkálatokhoz.

Kihirdették a Magyar Falu Program újabb két pályázatának eredményét

A Miniszterelnökség közzétette a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét. Az ötezer lélekszám alatti településeken összesen 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, illetve 778 faluban szerezhetnek be orvosi eszközöket. Pozitívan bírálták el több térségbeli község pályázatát is.

Befogják és elejtik a börzsönyligeti vadakat

Július közepétől október közepéig a Börzsönyi Borostyán Vadásztársaság vadbefogást, hivatásos vadászai pedig esetenként lőfegyver alkalmazásával vadelejtést végez a Kismaroshoz tartozó Börzsönyliget nevű településrészen – írja az önkormányzat. A beavatkozásra az elszaporodó vaddisznó állomány miatt van szükség.

Ágdaráló járja majd a kismarosi utcákat

Ingyenes ágdarálást igényelhetnek a kismarosi ingatlan-tulajdonosok – olvasható az önkormányzat oldalán. A lakók portánként maximum két köbméternyi, legfeljebb 10 centiméter átmérőjű, 1,5 méternél rövidebbre vágott faágak darálását kérhetik az önkormányzattól.

Megtisztították a Morgó-patak partját

Két zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze az önkormányzat munkatársai a Morgó-patak partjáról a posta és a csarnok közötti szakaszon – írja a Kismarosi Kikiáltó. Információink szerint a szemét döntő többségében emberi tevékenység eredményeként került a most megtisztított területre.

Növelné a kormány az erdőterületek nagyságát

A tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához, emellett 2019-ben több mint 6000 hektárral növelik az erdőterületek számát – jelentette be Nagy István miniszter csütörtökön Kismaroson, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen.