A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2018-ban KEHOP pályázati forrásból készíthette el a megyei klímastratégiát és hozta létre a klímavédelem elleni küzdelemben elkötelezett szervezeteket tömörítő megyei klímaplatformot, mely a napokban újra ülésezett.
Címketár:Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
Komárom-Esztergomért tevékenykedőket díjaztak a megyeházán
A megyei önkormányzat hét díját adtak át ünnepélyes keretek között pénteken délelőtt a megyeszékhelyen. A pandémia miatt idén több kisebb ünnepségre került sor, melyek sorát ez a mostani díjátadó zárta. A díjazottak mellett három országgyűlési képviselő is részt vett az eseményen.
Védőfelszerelést adományozott az oltásban résztvevőknek a megyei önkormányzat
Százhúsz darab plexi arcvédő pajzsot és ugyanennyi különböző méretű mosható védőoverált adományozott a megyei önkormányzat, hogy segítse a koronavírus járvány elleni oltásban résztvevők munkáját – adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal.
Üzent a koronavírusból lábadozó idősügyi szervezet vezetője
A kialakult járványügyi helyzet miatt online ülést tartott ma, az Idősek Világnapján a Komárom-Esztergom Megyei Idősügyi Tanács, mely egy éve jött létre, és megyében élő időskorúak érdekeinek feltárását, megfogalmazását, védelmét és érdekeik érvényesítését tűzte ki célul.
Felavatták a lábatlani látogatóközpontot
Szeptember 18-án, pénteken avatták fel a lábatlani Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontot, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat támogatói döntésének köszönhetően, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében létesítettek.
Megépülhet az Esztergomot Esztergom-Kertvárossal összekötő kerékpárút
A megyei önkormányzat támogatói döntésének köszönhetően a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 7,2 kilométer hosszúságú, Esztergomot Esztergom-Kertvárossal összekötő kerékpárút épülhet – közölte közösségi oldalán a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat.
TOP-os fejlesztés valósulhat meg Kesztölcön
Összesen 180 millió forint támogatást hagyott jóvá a napokban az Irányító Hatóság a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban – tájékoztatott Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. Kesztölc is újabb projekt valósulhat meg.
Dr. Veres Zoltán lett az év köztisztviselője
Hagyomány, hogy a köztisztviselők napján kitüntetésben részesül egy-egy személy, aki a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatnál dolgozik. Idén az „Az év köztisztviselője” oklevelet a kollégák szavazatai alapján dr. Veres Zoltán, Komárom-Esztergom megye jegyzője nyerte el.
TOP-os forrásból fejleszthet Csolnok, Epöl, Máriahalom és Pilismarót
Újabb pályázatokat bíráltak el pozitívan – számolt be a jó hírről a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a közösségi oldalán. A megyei önkormányzat koordinációjával és támogató döntésével a TOP forrásainak köszönhetően több mint 203 millió forintból fejlődhetnek a megye települései.
Felavatták a piliscsévi szociális alapellátó központot
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében építették át és újították fel a régi piliscsévi községháza épületét, melyben szociális alapellátó központot alakítottak ki. Az épületet január 31-én szalagátvágással avatták fel.
Táton rendezték meg a megyei nemzetiségek napját
December 12-én immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Komárom-Esztergom megyei Nemzetiségek Napját, melynek ezúttal a Táti Kultúrotthon adott otthont. A helyi iskolások és óvodások mellett kórusok is műsorral lepték meg a vendégeket.
Sikeres volt a Megyejáró Hódító Túra sorozat
Rendezvénylezáró sajtótájékoztatót tartottak a napokban a Megyejáró Hódító Túrával kapcsolatban, melyet a Dorog és Térsége Turizmus Egyesület szervezett meg. A rendezvénysorozat kilenc állomásból állt, melyeken összesen több mint kétezernégyszáz túrázó vett részt.
A megyei önkormányzat is csatlakozott a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányhoz
A megyei önkormányzat idén is csatlakozott az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági kampányához, amely ezúttal a koraszülöttek mentését támogatja. A jó ügy érdekében Győrfy Klára tatabányai festő Téli emlék című festményét ajánlották licitre.
Újonnan megválasztott polgármesterek találkoztak Lábatlanon
A lábatlani Gerenday Közösségi Házban találkoztak egymással Komárom-Esztergom megye újonnan megválasztott polgármesterei. A 10 ezer fő alatti kistelepülések vezetőit Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte.
Megújul a Bajna és Nyergesújfalu között húzódó 1125-ös út rövid szakasza
A megyei önkormányzat koordinálásával a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újabb útszakaszok, összesen 5,3 kilométer hosszúságban újulhatnak meg. A munkálatok érintik a Bajna és Nyergesújfalu között húzódó 1125-ös út rossz állapotban lévő 193 méter hosszú szakaszát is.
Nyolc Komárom-Esztergom megyei településen növelhetik a bölcsődei férőhelyek számát
A megyei önkormányzat támogató döntésével újabb nyertes pályázatokról született döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. Az elnyert 1,2 milliárd forint támogatással megyénk nyolc településén bővülhet a bölcsődei férőhelyek száma.
Megalakult a Komárom-Esztergom Megyei Idősügyi Tanács
Az időskorúak világnapján, megyenapon köszöntötték megyénk szépkorúit és nyugdíjasait. A megyei önkormányzat által szervezett nagyszabású rendezvény nem csak a szórakozásról szólt: megalakult az idősek érdekeit széleskörűen képviselő Megyei Idősügyi Tanács.
Dobronyi Kitti nyerte meg a Miss Alpok Adria Komárom-Esztergom megyei versenyét
A zsűri döntése értelmében Dobronyi Kitti fejére kerülhetett a korona a Miss Alpok Adria Komárom-Esztergom megyei döntőjében. A dorogi József Attila Művelődési Házban rendezett versenyen a lányok négy alkalommal mutatkoztak be, továbbá bemutattak egy általuk kiválasztott megyei nevezetességet is.
Sárisápot is meghódították a megyét járó túrázók
Háromszáz túrázó vágott neki a Megyejáró Hódító Túrák első, őszi állomásának, melyet szeptember 21-én Sárisápon rendeztek meg. A legifjabb résztvevő három éves volt, míg a legidősebb kalandor nyolcvan évesen döntött úgy, hogy túracipőt húzva ismeri meg a térséget.
Megyei gazdasági díjakat kaptak térségünk példamutató személyei és vállalatai
Huszonhárom kitüntetést adtak át a tatabányai Vértes Agorájában, ahol a minap tartotta ünnepi közgyűlését a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Díjat kapott többek között Korpási Bálint tokodi birkózó, Mihov-Pánczél Marianna kesztölci ékszerkészítő és Dobos Krisztián esztergomi vállalkozó is.