Adalbert

Hídlap

Ittas sofőr szenvedett balesetet Dorog külterületén

Lesodródott az útról és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árok végén lévő betonszegélynek ütközött egy autós még szeptember 25-én, pénteken 21 óra 30 perckor – közölte a rendelkezésre álló információk alapján a police.hu.

Hídlap

Zsákba csomagolt állattetemmel is találkoztak az országutak mentén

Komárom-Esztergom megyében a gócponti útszakaszok felmérése alapján megállapítható, hogy körülbelül 120 köbméternyi illegális hulladék található a megyei közúthálózat mentén – tudtuk meg Pécsi Norbert Sándortól, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetőjétől.

Hídlap

Napokon belül elkezdődik az útfelújítás Csolnokon

Megtörtént a munkaterület átadás, így a munkavégzés megkezdődik június 11-én Csolnok belterületén, ahol a Magyar Falu Program keretében mintegy 1,7 kilométer hosszan újulhat meg az útburkolat – válaszolta megkeresésünkre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztálya.

Hídlap

Átépítik a veszélyes bajnai kanyart

Sokkal biztonságosabbá válik a Bajna és Gyermely közötti út – mondta lapunknak dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője. Ugyanis, ahogyan arról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is hírt adott a sajtóközleményében, elkezdődött az 1105-ös út két település közötti 4,1 kilométer hosszú szakaszának felújítása.

Hídlap

Újra téli üzemmódba vált a Magyar Közút

Hétvégén sarkvidéki hideg levegő árasztotta el az országot és a következő napokban újra téliesre fordul az időjárás. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért téli üzemmódra vált vissza, hogy 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálat mellett végezze el a szükséges síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkákat.

Hídlap

Útburkolat javítást végeznek a 11-es főúton

Március 9-16. között saját feladattervi keret felhasználásával nagyfelületű burkolatjavítási feladatokat hajt végre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 11-es főút Pilismarót és Esztergom közötti szakaszán – tudtuk meg Pécsi Norbert Sándortól. A munkavégzés miatt torlódásokra kell számítani.

Hídlap

1119-es út mellé kihelyett hófogó rácsok fém lábát lopta el

Az 1119-es út mentén felállított, hófogó rácsok fém lábát lopta el egy férfi idén februárban – írja a police.hu. A tettest kamerafelvételek alapján azonosították a dorogi rendőrök. A 42 éves H. Norbert a bíróság előtt felelhet tettéért.

Hídlap

Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút

November 10-ével az enyhe idő ellenére, ugyanakkor a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált a hazánkban mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az előttünk álló téli szezonban az országos közúthálózaton összesen mintegy ezer munkagépet állítanak hadrendbe.

Hídlap

5,3 kilométernyi útszakaszt újítanak fel Komárom-Esztergom megyében

Mintegy 5,3 kilométernyi útszakaszt újítanak fel Komárom-Esztergom megyeében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében – jelentették be Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságán tartott tájékoztatón. Az útrekonstrukciós projekt érinti a Bajna-Zsámbék, illetve Bajna-Nyergesújfalu között húzódó utakat is.

Hídlap

Megújul a Bajna és Nyergesújfalu között húzódó 1125-ös út rövid szakasza

A megyei önkormányzat koordinálásával a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újabb útszakaszok, összesen 5,3 kilométer hosszúságban újulhatnak meg. A munkálatok érintik a Bajna és Nyergesújfalu között húzódó 1125-ös út rossz állapotban lévő 193 méter hosszú szakaszát is.

Hídlap

Felújítják a 111-es és a 11124-es számú utakat

Szeptember 9-től burkolat felújítási munkálatokat fognak végezni Esztergom közigazgatási területén – jelentette be közösségi oldalán Hernádi Ádám, a város turizmusáért felelős miniszteri biztos. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársaival a 111-es és az 11124-es számú úton találkozhatunk majd.

Hídlap

A Magyar Falu Program keretében újulnak meg térségünk egyes útszakaszai

Augusztus 5-én hétfőn a Komárom-Esztergom megyei Vértessomlón a Magyar Falu Program első ütemében szereplő útfelújításokkal kapcsolatban tartottak országos sajtótájékoztatót. Megújul többek között a Nyergesújfalut Bajnával összekötő út 2,3 kilométeres szakasza, valamint 3,2 kilométer hosszan a nagybörzsönyi bekötő út. A hétfői sajtótájékoztatón részt vett Gyopáros Alpár, Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Cseresnyés Péter, az Innovációs és …

Hídlap

Bajnai diák nyert különdíjat a Magyar Közút rajzpályázatán

Lénár András Ferenc, a bajnai Simor János Általános Iskola tanulója Útépítés című alkotása különdíjas lett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. “Álomút” című gyermekrajzpályázatán. A díjazott az apró részletekre is odafigyelt: a kandeláberek mellett az útfelmarást végző munkagépet is három dimenzióban rajzolta meg.

Hídlap

Holnaptól téli üzemmódra vált a Magyar Közút

Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált.

Hídlap