Vilhelmina

Hídlap

Rendhagyó falunap lesz Leányváron

A szokásos szeptemberi Leányvári Falunapot a hagyományoktól eltérően, idén rendhagyó módon rendezik meg – közölte közösségi oldalán a Leányvári Német Nemzetiségi Egyesület. Nem lesz faluderbi, de nem marad tánc és ének nélkül a település.

Hídlap

Küzdött, de kikapott a Dorog az MTK-tól a Magyar Kupában

Hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Dorogi FC a MTK Budapest FC elleni Magyar Kupa mérkőzésen. A negyeddöntő odavágóján a vendéglátó alakulatnak is voltak helyzetei, végül a vendégek hagyták el győztesként a pályát. A visszavágót március 11-én rendezik meg Budapesten.

Hídlap

Labdarúgó magyar kupa negyeddöntőjébe jutott a Dorog

A hazai 4:1-es siker után, idegenben is legyőzte a Dorog a III. Kerületi TVE csapatát és bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. A visszavágón Vigh Ádám és Girsik Áron góljainak köszönhetően 0:2-re nyert a “Bányász”.

Hídlap

Győzött a Dorogi FC a Magyar Kupában

4:1-re győzte le a Dorogi FC hazai pályán a III. Kerületi TVE csapatát a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az odavágón négy perc elteltével hátrányba került a vendéglátó gárda, de az egyenlítő gól után felbátorodtak és kijózanító vereséget mértek a vendégekre.

Hídlap

Olvasóink szerint legyőzi a Dorog a III. Kerületi TVE csapatát

Hétfőn szavazást indítottunk azzal kapcsolatban, hogy vajon legyőzi-e a Dorogi FC a február 12-i Magyar Kupa mérkőzésen a III. Kerületi TVE csapatát? Összesen hatvanan adták le a voksukat, a többség pedig úgy véli, hogy a hazai gárda hagyja el győztesként a pályát.

Hídlap

Döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Váccal a Dorogi FC

Gól nélküli döntetlennel zárult a Dorogi FC felnőtt csapatának idei első hazai tétmérkőzése. Németh Szabolcs fiai bár több ígéretes helyzetet is kialakítottak, ennek ellenére nem szereztek gólt a kiesőhelyen álló Vác ellen.

Hídlap

Így verte ki a Debrecent a Dorog a Magyar Kupából

Büntetőrúgásokkal győzte le a Debreceni VSC-t és jutott tovább a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe a Dorogi FC. A másodosztályú klub december 11-én látta vendégül az élvonalbeli alakulatot és bár a papírforma nem mellettük szólt, a kitartás és a küzdelem végül meghozta a gyümölcsét.

Hídlap

A Tatabányát búcsúztató Debrecent kapta a Dorog a Magyar Kupában

December 4-én a Labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában Dorogra látogat az élvonalban szereplő Debreceni VSC csapata. Nehéz találkozó vár a Dorogi FC-re, hiszen korábban is összecsaptak már a cívis város csapatával. Akkor az idegenbeli győzelem után otthon vérzett el a “Bányász”.

Hídlap

Kiütéses győzelemmel jutott tovább a Dorog a Magyar Kupában

5:0-ás idegenbeli sikerével bejutott a legjobb 32 közé jutott a Labdarúgó Magyar Kupában a Dorogi FC. A csapat a hetedik fordulóban a Nagybajomi AC otthonában lépett pályára és esélyeshez méltóan kiütéses győzelmet aratott. Beke, Földi, Kitl, Manger és Paudits is eredményesnek bizonyult.

Hídlap

Magyar Kupa főtáblájára jutott a Sárisápi BSE

A Kecskéd elleni 4:0-ás hazai sikerével biztossá vált, hogy tavaly után ismét a Magyar Kupa főtáblájára került a megyei első osztályban szereplő Sárisápi BSE csapata – olvasható a klub közösségi oldalán. Karcagi Pál tanítványai Esztergom és Bábolna után újabb bajnokságbeli riválisuk ellen könyvelhettek el sikert.

Hídlap