Modell- és gyártásevolúció a Magyar Suzukinál

A Magyar Suzuki a modern magyar autóipar leghosszabb sikertörténete. A japán gyökerű vállalat ötven év kihagyás után, 1992-ben hozta vissza hazánkba a személyautógyártást. Közel három évtized alatt több mint 3,5 millió autó gördült már le az esztergomi gyártósorról.

23 százalékkal növelte árbevételét 2019-ben a Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki 2019-ben 194 447 járművet adott el 123 országban, ezzel 13,13 százalékkal növelte értékesítéseit az azt megelőző évhez képest. Világszerte összesen 185 002 Esztergomban gyártott személygépkocsi – 133 515 Vitara és 51 487 SX4 S-CROSS – talált gazdára az elmúlt évben.

Újraindíthatják a második műszakot, 400 dolgozót vehet fel a Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. felkészül arra, hogy az európai autópiac az év végéig felocsúdik a koronavírus-járvány okozta sokkból, ezért őrzi kapacitásait, és mintegy 400 fő toborzásával megkezdte a dolgozói létszám helyreállítását, hogy június 29-én újraindíthassa a második műszakot is a termelésben – mondták el a cég vezetői pénteken, online sajtóbeszélgetésen.

Tarolt a Suzuki az Év Magyar Autója versenyen

Az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu által meghirdetett Év Magyar Autója verseny első díját 2020-ban a Suzuki SX4 S-Cross nyerte el, míg a Vitara ezüstérmet szerzett. A Magyar Suzuki Zrt. történetében hatalmas sikernek számító fejleményről a minap számolt be a cég.

Idén az EU-s piacra száz százalékban hibrid járműveket gyárt a Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi üzemében, sőt az idei évben kizárólag hibrid meghajtású személygépkocsikat tervez előállítani az Európai Uniós piac számára.

Immár négy éve vezeti az újautó-eladási listát a Suzuki

Sorozatban negyedszer végzett az újautó-eladási lista első helyén a Magyar Suzuki. Az MTI közleménye szerint tavaly hazánkban 25 766 regisztrált személygépkocsival 16,32 százalékos részesedést ért el a cég magyar személyautó-piacon.

Suzuki: Az autózás jövője

A hazai autóipar a világpiaci trendekhez igazodva nagy lépésekkel halad az energiahatékony közúti járművek használata felé. A Suzuki szerint az elektromos autók szélesebb körű elterjedésére azonban még várni kell, és az emberibb léptékű, ugyanakkor folyamatos fejlesztések jegyében egyéb alternatív megvalósításokban látja a fenntartható és egyben gazdaságos autózás jövőjét.

Fennállásának legerősebb értékesítési hónapját zárta a Magyar Suzuki Zrt.

Három évtizedes csúcson a Magyar Suzuki: júliusban minden negyedik eladott autó Suzuki volt, ezzel a cég a 27 éves fennállásának legerősebb értékesítési hónapját zárta. A legnagyobb versenytárs is saját modell, hiszen a személyautók piacán a Vitara mögött az Suzuki SX4 S-CROSS foglalja el a második helyet.

Reagált a Suzuki a magát kerítéshez láncoló MSZP-s képviselő akciójára

A hőség nem játék, ezért a Magyar Suzuki még a magát feleslegesen, önszántából a kerítéshez láncoló Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét is többször vízzel kínálta és itatta. Ugyanakkor a cég megerősítette, hogy szándékos rosszhírnévkeltés esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket.