Közterület karbantartó eszközöket szerezhet be a mogyorósbányai önkormányzat

Mogyorósbánya Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretében meghirdetett Kommunális eszköz beszerzése című felhívásra – közölte nemrégiben a település vezetése.

Átadták a felújított mogyorósbányai utcákat

November 6-án, pénteken szalagátvágással, illetve óvodások közreműködésével adták át azokat az utcákat, melyeket belügyminisztériumi pályázaton elnyert támogatásból, illetve saját forrásból újított fel a mogyorósbányai önkormányzat.

Virágokkal, borokkal köszöntötték a hetven év felettieket Mogyorósbányán

Október 2-án, az Idősek világnapja alkalmából virággal és borral kedveskedett a mogyorósbányai önkormányzat a településen élő hetven év feletti lakosoknak – számolt be az eseményről a Dorogi-medence. Havrancsik Tibor polgármester személyesen kereste fel a legidősebb mogyorósbányai férfit és hölgyet.

Besurranó tolvajt kaptak el Mogyorósbányán

A napokban egy fiatal, besurranó tolvaj nőt fogtak el a rendőrök Mogyorósbányán – hívta fel a figyelmet az interneten az egyik helyi kocsma. Információik szerint a tettes néhány családi házba úgy ment be, hogy a lakók ott tartózkodtak.

Közösen kirándultak a Szőlőhegyre a mogyorósbányaiak és a tokodiak

A Tokodi Kultúrmisszió csoportja és a mogyorósbányai önkormányzat közösen szervezte meg a szőlőhegyi kirándulást, melynek végén a megfáradt túrázókat zenés-táncos programmal, sütögetéssel és a tokodi Kék Nefelejcs Nótakör műsorával fogadtak.

Felvonulással és megyezászló átadással ünnepelték a szüretet Mogyorósbányán

Hagyományos szüreti felvonulással kezdődött el a szüreti mulatság Mogyorósbányán. A menet fogatokkal járta végig a település utcáit, majd Popovics György a megyei közgyűlés elnöke átadta az összetartozást jelképező megyezászlót Havrancsik Tibor polgármesternek.

Több százan teljesítették a Kinizsi Százas teljesítménytúrát

923 résztvevő teljesítette idén a Kinizsi Százast, hazánk egyik legnépszerűbb, egyben legnagyobb hagyományokkal rendelkező teljesítménytúráját. Bár a napos idő egyben áldás is volt a kirándulóknak, a sáros, csúszós szakaszok rendkívül megnehezítették a dolgukat.

Átadták a csapadékvíz-elvezető rendszert Mogyorósbányán

Korszerűsítették a csapadékvíz-elvezető árokrendszert Mogyorósbányán, amelyet múlt héten avattak fel. Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat 200 millió forintnyi támogatást nyert a beruházás megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése Mogyorósbányán

Rekord idő alatt befejeződtek a mintegy 200 millió forintból megvalósuló vízkár elhárítás fejlesztési munkálatok Mogyorósbányán. A beruházás során a Hősök terétől az Alkotmány utca és Petőfi utca művelődési házig mintegy 850 méter hosszúságú szakasz korszerűsítése valósult meg.

Több száz induló a mogyorósbányai Hegyek Pokla maratonon

Hegyek Pokla MTB XCM Maratont rendeztek Mogyorósbányán. Az országos eseménysorozat a 2018. évi Olimpia Ötpróba egyik állomása volt, ahol a 2020-as tokiói olimpiáig különböző távok teljesítéséért gyűjthetnek pontokat a résztvevők.

Megújult az orvosi rendelő Mogyorósbányán

Teljesen felújították az orvosi rendelőt Mogyorósbányán. A beruházás során az épület kívül-belül megszépült, többek között korszerűsítették az elektromos hálózat, víz-, csatorna- és fűtésrendszert, hőszigetelték a falakat, valamint kicserélték a nyílászárókat is.

Áramszünetek lesznek a térségben

Esztergomban, Dorogon, Nyergesújfalun és Mogyorósbányán is áramszünetekre kell számítani március első két hetében. Az E.ON Hungária korszerűsíti hálózatát, de a munkálatok biztonságos elvégzése érdekében szükség van a vezeték időszakos feszültségmentesítésére.