Malvin

Hídlap

Üzent a koronavírusból lábadozó idősügyi szervezet vezetője

A kialakult járványügyi helyzet miatt online ülést tartott ma, az Idősek Világnapján a Komárom-Esztergom Megyei Idősügyi Tanács, mely egy éve jött létre, és megyében élő időskorúak érdekeinek feltárását, megfogalmazását, védelmét és érdekeik érvényesítését tűzte ki célul.

Hídlap

Fejbe lőttek egy erdészt Nagybörzsönyben

Július 3-án este vadászbaleset történt a Szobi járásban található Nagybörzsönyben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Hídlap

Első alkalommal rendeznek kórustalálkozót Nagybörzsönyben

December 7-én, tehát a plébániatemplom 231. búcsújának másnapján első alkalommal rendezik meg a Nagybörzsönyi kórustalálkozót a községi Szent Miklós templomban. A rendhagyó rendezvény 16 órakor kezdődik: a fellépő énekkarokat orgonán kíséri – mellette pedig énekel Váczi Kristóf.

Hídlap

Két napon keresztül utazhatunk a Mikulás Expresszel

December 7-én és 8-án bárki találkozhat a Mikulással a Nagybörzsönyi Erdei Vasúton. A két nap alatt összesen hat járat közül lehet választani, a mintegy két órás program pedig nem csak a gyermekek, hanem a szüleik számára is emlékezetes lehet. Érdemes nem az utolsó pillanatokra tartogatni a jelentkezést, hiszen a helyek száma korlátozott.

Hídlap

Közös egészségügyi pályázatot nyert a Szobi járás hat települése

Három generációval az egészségért a Szobi járás hat településén címmel pályázatot nyert Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kóspallag, Nagybörzsöny és Szob – írja a Váci Napló. A portál megjegyzi, hogy jövő év júliusáig több szűrő- és szakvizsgálattal is várják a nyertes települések lakosait.

Hídlap

Kihirdették a Magyar Falu Program első pályázatainak eredményeit

Elérhetőek a Magyar Falu Program nemzeti és helyi identitástudat erősítését, valamint helyi egyházi közösségi terek fejlesztését szolgáló pályázatok eredményei. A nyertesek összesen 13 milliárd forintot kapnak, amelynek köszönhetően több száz fejlesztés indulhat el országszerte.

Hídlap

Szivárgott a gáz Verőcén, lakókocsi kapott lángra Nagybörzsönyben

Gázvezetékbe vágott egy munkagép kedden délután Verőcén, a Szamos utcában. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a váci hivatásos tűzoltók összeszorítáttk a harminc milliméteres átmérőjű csövet, ezzel ideiglenes megszüntették a gáz szivárgását.

Hídlap

Hagyományőrző fesztivált rendeztek Nagybörzsönyben

Hűvös pincék és forró kemencék várták szombaton az érdeklődőket Nagybörzsönyben, az idei hagyományőrző fesztiválon. A rendezvényen térségi és helyi kiállítók mutatták be termékeiket, akik hagyományos módszerekkel, természetes alapanyagokból állítják elő őket.

Hídlap

Állatkínzás – a letkési iskola nem szankcionálhatja a gyerekeket

Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, kutyákat bántalmazott egy fiatal fiú Nagybörzsönyben, amelyről videó is készült. A gyermek és, aki a felvételt rögzítette a letkési általános iskola tanulója. Az intézmény igazgatónője azt mondja: mivel iskolán kívül történt az esemény, az intézmény nem szankcionálhatja a gyerekeket.

Hídlap

Kutyákat bántalmaztak Nagybörzsönyben

Egy kiskorú fiú bántalmazott két kutyát néhány nappal ezelőtt Nagybörzsönyben. Erről videó is készült, amely a közösségi oldalon nagy felháborodást keltett. A felvételen az látható, ahogy a fiú dobálja és rugdossa a kutyákat, vélhetően viadalra akarja őket rávenni. Az ügyben feljelentés történt.

Hídlap

Infrastruktúra fejlesztésre nyertek támogatást

Letkés, Vámosmikola és Ipolydamásd is több millió forintot nyert kisméretű infrastruktúra fejlesztésre. A hírt a Börzsöny-Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület közölte néhány nappal ezelőtt.

Hídlap