Január 13-án, csütörtökön 18 órakor vetítik a Nagymarosi Művelődési Házban (Fő tér 14.) a 2021-es esztendő legnézettebb magyar alkotását, az Elk*rtuk című filmet. Bevezetőt mond: Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője – írja a 0627.hu.
Címketár:nagymaros
Erdei bringapálya létesült Nagymaroson
Kormányzati támogatásból erdei ügyességi bringapálya épült a nagymarosi Duna-parton. A dunakanyari es börzsönyi bicikliutak mellett Vácon, Nagymaroson es Vácrátóton ilyen újfajta pályákat hoztunk létre, melyek új kihívást jelentenek a bringázóknak – jelentette be közösségi oldalán Rétvári Bence.
Megnyílt a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson
Megnyílt Nagymaroson a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyen vasárnapig színházi előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal várják a látogatókat – közölte szerdán este az MTI.
Sétálva emlékeztek a málenkij robot áldozataira a Dunakanyarban
Január 5-én, kedden hajnalban egy húszfős társaság azzal a céllal indult útnak Zebegényről Nagymarosra, hogy megemlékezzenek azokról, akiket a térségből „málenkij robotra” hurcoltak. Az idei emléksétáról Széphalmi János szervezővel beszélgettünk.
Teljesen kiégett egy autó Nagymaroson
Kigyulladt egy személygépkocsi vasárnap délután Nagymaroson, a Diófa utcában. A tűzoltók kiérkezésekor az autó már teljes egészében égett, a lángok a közeli lakóházat is veszélyeztették – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Sérült turistát mentettek Nagymarosnál
Megsérült turista lementésében kértek segítséget a katasztrófavédelemtől június 27-én, szombaton délután Nagymaroson, a Remete barlangnál – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzoltók a helyszínt csak gyalogosan tudták megközelíteni.
Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását
Várhatóan július második hetében indulhat újra egy vágányon a vonatközlekedés a Budapest-Vác-Szob vasútvonal Nagymaros és Szob közötti szakaszán – közölte a MÁVINFORM. Szombaton reggel elkezdték a vágányok törmelékektől való megtisztítását, kidőlt fák és cserjék eltávolítását.
Hordalék omlott a sínekre Nagymaros és Szob között
Bizonytalan ideig szünetel a vonatközlekedés Nagymaros és Szob között, mivel június 17-én mintegy kétszer méter hosszú szakaszon nagy mennyiségű hordalék, sár és víz zúdult mindkét vágányra – közölte a MÁVINFORM.
Tornateremmel bővülhet a nagymarosi iskola
„Jó hír Nagymarosnak! A kormány 1306/2020. (VI. 12.) számú határozatával döntött a Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „A” típusú tornaterem építésének előkészítéséről.” – jelentette be közösségi oldalán dr. Rétvári Bence, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője.
Kigyulladt és lakhatatlanná vált egy nagymarosi családi ház
Kigyulladt egy hetven négyzetméteres családi ház kedden a kora reggeli órákban Nagymaroson, a Galagonya utcában – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzoltók kiérkezésekor az épület már teljes egészében égett.
Közvilágítási oszlopnak tolatott egy kisbusz Nagymaroson
özvilágítási oszlopnak tolatott egy kisbusz hétfőn délután Nagymaroson, a Váci úton – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A baleset következtében az oszlop eltört és veszélyeztette az arra közlekedőket.
Kijózanító csobbanással kezdenék az új évet Nagymaroson
2020. január 1-én 11 órakor Újévi kijózanító csobbanásra várják az érdeklődőket a nagymarosi strand területére. Az esemény a helyi önkormányzat támogatásával, orvosi felügyelet mellett zajlik, melyen mindenki saját felelősségére vesz részt.
Világ huszonöt legjobb utazási célpontja közé választották az Országos Kéktúrát
A 2020-ra leginkább ajánlott huszonöt utazási célpont közé sorolta a Magyarországon átívelő Országos Kéktúrát a National Geographic magazin nemzetközi honlapja – írja az MTI. Az 1167 kilométer hosszú útvonal 27 szakaszból áll, melyek teljesítését az egyes helyszíneken elhelyezett bélyegzőkkel igazolhatjuk.
Robbanást hallottak Nagymaroson és a környező településeken
Robbanásra, vagy arra hasonlító hangot észleltek november 25-én délelőtt Nagymaroson, illetve a környező településeken. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is megerősítette az információt, ugyanakkor az is kiderült, hogy nem katasztrófa, hanem tervezett robbantás történt.
Eltévedt és sérült túrázókat mentettek a Börzsönyben
Több bajbajutott kirándoló kért segítséget a katasztrófavédelemtől október 23-án – tudtuk meg Csámpai Attila tűzoltó századostól, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. A hivatásos egységek mellett az önkéntes tűzoltók is kivették a részüket a mentésből és a keresésből.
Halálos vonatbaleset történt Kismarosnál
Halálos baleset történt szerdán este Kismaros és Nagymaros között – írja a police.hu információra hivatkozva a hirado.hu. Az eddig információk szerint a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott egy személygépkocsi, amely összeütközött egy nemzetközi vonattal.
Dunába gurult egy autó a nagymarosi kompkikötőnél
Dunába gurult egy személyautó vasárnap este a nagymarosi kompkikötőnél – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Információink szerint a járműben egy mozgássérült személy tartózkodott, akinek az életét már nem sikerült megmenteni.
Zajlik a munka a nagymarosi szabadstrandon
Mindannyiunk örömére megkezdődtek a munkálatok a strandon – írja a nagymarosi önkormányzat a hivatalos oldalán. Először játszótéri eszközöket, ivókutakat és öltözőket telepítenek a partra. Ugyanakkor arra is figyelnek, hogy minél kevésbé zavarják a strandolók nyugalmát.
Kihirdették a Magyar Falu Program első pályázatainak eredményeit
Elérhetőek a Magyar Falu Program nemzeti és helyi identitástudat erősítését, valamint helyi egyházi közösségi terek fejlesztését szolgáló pályázatok eredményei. A nyertesek összesen 13 milliárd forintot kapnak, amelynek köszönhetően több száz fejlesztés indulhat el országszerte.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete Nagymaroson
Szerda délelőtt eddig ismeretlen okokból lángra kapott egy kétszáz négyzetméteres családi ház tetőszerkezete a nagymarosi Kittenberger Kálmán utcában. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűz átterjedt a lakóház melletti garázsra is.